BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Schmitt a csillagok együttállásáról és a dallamosan pergőre hangolt elnökségről

„Őszintén remélem, hogy Magyarország uniós elnöksége a cselekvés ideje lesz. A cselekvésé, amely a nehézségekben sosem kifogásokat, hanem küldetést, legyőzhető és legyőzendő akadályokat lát” – írja az EU-elnökség honlapján Schmitt Pál.

„Nagyszerű és sikeres, ha rátalálunk az útra, amelyen jó szívvel tudunk együtt járni, ahol mindenki felzárkózhat, tartani tudja a tempót. Határozott léptekre van szükség, világos útitervre, pontos térképre. Élen járókra, akik magukkal viszik a többieket.

Magyarország készen áll arra, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltve élen járjon, szolgáljon, vállára vegye félmilliárd európai polgár közös ügyeinek intézését.

A magyar lovas nemzet. Jól tudjuk hát, hogyan kell lendületet venni, akadályt ugratni, vágtára ösztökélni. Nehéz, de izgalmas időben vesszük át a gyeplőt Belgiumtól. Történelmi megbízatásnak, egy nagy remény beteljesülésének érezzük a feladatot. Hiszen a magyarok, immáron több mint ezeréves államiságunk óta, mindig is a szívükben, a habitusukban, a zsigereikben hordozták az európaiságot. Ez a kötődés természetes volt a múltban. Bár sosem vesztettük el egészen, a diktatúra éveiben sok teher rakódott rá, amely alól úgy kellett kiásni, mint egykor az európai szellemet a második világháború romjai alól.

Azt szeretném, ha ebben a félévben a magyarok a közös ügyek pezsgő valóságában újra felfedeznék a közös értékeket, szívesen vállalva az összetartozást, az európai identitás szép és felelősségteljes érzését. Így lehetünk öntudatos európaiak, akik ismerik az Uniót, szeretik és értik a közösségből fakadó előnyöket, az egymásra utaltságban erőt éreznek, szépséget látnak. Az erős Európa mindannyiunk érdeke, de csak akkor lesz és marad valóság, ha külön-külön és együtt is erősek, eltökéltek, bizakodók vagyunk.

Idén Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a kontinens, s ez számunkra különösen szépre, büszkére, dallamosan pergőre hangolja az elnökséget.” – olvasható a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján Schmitt Pál köszöntője.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.