BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepetés: döntetlen Iowában

Soha nem látott szoros eredmény született az Egyesült Államokban az elnökválasztás előtti első megmérettetésen.

Soha nem látott szoros versenyben, mindössze nyolc szavazattal nyerte az iowai előválasztást Mitt Romney. A novemberi amerikai elnökválasztás nyitányának számító versengésen a volt massachusettsi kormányzó 30015 voksot szerzett meg, míg Rick Santorum 30007-et. Ezzel 24,6, illetve 24,5 százalékos támogatottsággal folytathatják a versenyt.


Mindkét szereplő teljesítménye meglepetésnek számít. Romney gyakorlatilag nem is kampányolt a középnyugati államban, a volt szenátor és Fox News kommentátor Santorumot pedig néhány hete még a „futottak még” kategóriában tartották számon.


A harmadik helyen végző Ron Paul az eredmény kihirdetése után lelkesítőnek szánt beszédet tartott, amelyben megerősítette: folytatja a versenyt. Az ötödik helyen végző Rick Perry texasi kormányzó ezzel szemben azt közölte: visszatér hazájába, és felülvizsgálja elnöki ambícióit. Az iowai kaukus nagy vesztesének számító Michele Bachmann pedig jobb híján Barack Obamát szidta ötszázalékos eredménye értékelése helyett.


Érdekes, hogy négy évvel ezelőtt Mitt Romney a második helyen végzett, ám a mostaninál nagyobb aránnyal, a voksok 25,1 százalékát elérve.

Az akkor nyertes Mike Huckabee helyett pedig végül a negyedik legtöbb szavazatot elérő John McCain kapta meg végül a konvenció felhatalmazását arra, hogy a republikánusok képviseletében induljon az elnökválasztáson.

McCain a New York Times szerint ma bejelenti: Romney-t támogatja az elnökválasztási küzdelemben, amelynek következő állomása New Hampshire lesz.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.