Hinni abban, amit csinálunk

–2009 elejétől 2011 decemberéig exkluzív képkereskedésként működött a Kieselbach Galéria; ugyan a korábbi időszakban megszokott könyvkiadási és kiállítási program sem szünetelt, ám árveréseket nem rendeztek. Mi indokolta azt, hogy visszatért az aukciós porondra?

– A gazdasági válság nyomán a magyar műkincspiac is viszszavonhatatlanul megváltozott, és már 2009 tavaszán jeleztem, hogy a következő néhány év – idehaza ugyanúgy, ahogy a nyugati országokban – a galériás, privát értékesítésé lesz. Azt is világossá tettem, hogy amikor ismét értelme lesz az aukciózásnak, akkor az átláthatóbb, becsértékes rendszerrel kell majd visszatérni. Hogy ennek most jött el az ideje, azt a saját döntésemen túl más aukciósházak hasonló lépése is visszaigazolta. A most aukciós piacra kerülő anyag olyan művekből áll, amelyek árszintjét az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nagy biztonsággal meg lehet határozni. Ráadásul egy-egy most kalapács alá kerülő aukciós anyag összértéke jócskán elmarad attól a gyakran félmilliárd forintot is meghaladó összegtől, ami a konjunktúra csúcsán jellemző volt – így aztán kisebb kockázattal lehet az új rendszerrel kísérletezni. Ezzel párhuzamosan 2011 őszére fejeződött be a Kieselbach Galéria bővítése, ennek köszönhetően akár több – aukciós és egyéb – kiállítás párhuzamos megrendezésére is módunk van, a legkorszerűbb fény- és látványtechnika alkalmazásával.

– Mennyiben váltották be a reményeket az ajánló katalógusok?

– Azt tapasztaltuk, hogy a valóban kiemelkedő festmények minden körülmények között megtalálják a vevőjüket. Lehet, hogy hosszú hónapokat kell várni, de előbb-utóbb bejön az a gyűjtő, aki hajlandó lesz megadni az eladó által elvárt összeget. Ha viszont a bizonytalan gazdasági és műkincspiaci helyzetben is az aukciózást erőltettük volna, akkor az árak sokkal kiszámíthatatlanabbul alakulnak, és ez elriasztotta volna az eladókat. Mellesleg galériás eladások mindig voltak, csak most a szezononként kiadott ajánló katalógusok nyilvánossá teszik, a szakma számára is méltón dokumentálják a nálunk megforduló műveket. Fontos az is, hogy a galéria új honlapján folyamatosan változó festmény-, grafikai és fotóanyagot kínálunk megvételre.

– Megindult már a fellendülés a hazai műkincspiacon?

– A 2008-ban kezdődött gazdasági válság hosszabbnak tűnik, mint ahogyan az elején gondoltuk. Mindazonáltal mi hiszünk a magyar műalkotásokban, hiszünk abban, hogy van jövője a műkereskedelemnek – és azok a gyűjtők, akik hasonlóan gondolkodnak, biztosan jól járnak hosszú távon. Én a pályám kezdetétől a saját értékítéletemben bíztam, és a magyar műkereskedelem kilencvenes években kezdődött sikertörténete igazolt engem. Ezt a hitet egyébként korántsem csak a „megszállottságom” táplálja, hanem az is, hogy folyamatosan járom a világ művészeti központjait, és az ott látottak visszaigazolják azt, hogy érdemes bízni a magyar művészetben.

– Mennyire sikerült nemzetközi szinten ismertté tenni a magyar festészetet? Ezen a téren a Kieselbach Galéria angol, illetve német nyelvű szakkönyvek kiadásával és sok más kezdeményezéssel is előrukkolt az évek során, és az ön nyilatkozataiban rendre hangsúlyozza a nemzetközi áttörés szükségességét.

– A magyar művészet továbbra sincs azon a helyen a nemzetközi szakmai és gyűjtői értékrendben, amely a minősége alapján megilletné. A galéria megújult honlapján indított online magazinban Molnos Péter művészettörténész összegyűjtötte azt a néhány példát – a New York-i Metropolitan Museum of Art Munkácsy-zsánerképétől és cifraszűreitől a bécsi Leopold Museumban látható kukoricás Rippl-Rónai-képig –, amellyel jelenleg meg kell elégednünk. Biztos vagyok azonban abban, hogy az erőfeszítések és a felgyülemlő részsikerek előbb-utóbb áttörést hoznak. Számomra ez azt jelentené, hogy a meghatározó külföldi közgyűjteményekbe, azok állandó kiállításaira néhány magyar remekmű is bekerülne, illetve jelentős kiállítóhelyeken jelentős magyar művészeti válogatások tudnának bemutatkozni, és azok méltó visszhangot váltanának ki. Ez – a nyilvánvaló kulturális hozadékon túl – árrobbanást is eredményezne a magyar festészet krémje számára.

– Nem kecsegtet nagyobb sikerrel az, ha az eleve sokkal nemzetközibb kortárs művészet területén próbálkozunk magyar „sztárok” kinevelésével, mint ha a modern művészet kialakult kánonjába próbálunk betuszkolni néhány hazai zsenit?

– Fontos a hazai kortárs művészet és az azt képviselő galériák külföldi jelenléte, de meggyőződésem szerint a kortárs művészetünk is az előzményeken keresztül tudna igazán ismertté és elismertté válni a világban. Én azt az áttörési pontot keresem, ami a magyar művészet egészét elindíthatná felfelé – és az 1890-es évektől az 1960-as évekig tartó időszak modern képzőművészetét érzem ilyennek. Az Osztrák–Magyar Monarchia által adott lökés és tágabban a közép-európaiság lehet az a háttér, ami megfelelő tálalás mellett „szexivé” teheti ennek a korszaknak a magyar festészetét. Az orosz nonkonformista művészet is a Szovjetunió történelmi hátterével együtt vált elfogadott branddé nyugaton, ez mentette meg attól, hogy egyszerűen a pop-art megkésett epigonját lássák benne a mértékadó szakemberek.

– Ki lehetne a legnagyobb húzónév?

K. T.: Csontváry feltétlenül alkalmas lenne arra, hogy kitörési pont legyen. Többször kifejtettem már, hogy kellő összefogással egy világszívnonalú és világhírű Csontváry-múzeumot lehetne létrehozni Budapesten, ahelyett, hogy az életmű java a bemutatására korántsem ideális pécsi múzeumban pihen. Egy műkereskedő persze nem tudja ezt a projektet megvalósítani, de hiszek abban, hogy nem marad örökre álom ez a terv.

– Segítheti-e a magyar művészet nemzetközi elfogadtatását a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása?

– Szerintem nem az a kulcskérdés, hogy egy vagy két intézményről van szó. A lényeg egy olyan vezető egyéniség, akinek nemzetközi rálátása, kapcsolatrendszere és elfogadottsága van, rendelkezésére állnak a megfelelő erőforrások, politikai és üzleti támogatás. Mindenesetre kár volna tagadni, hogy a Magyar Nemzeti Galériában, az általa birtokolt anyagban még nagy tartalékok vannak, ami mozgósítható lenne az említett áttörés érdekében. A siker, bárki éri is el, a magyar művészet egészének a sikere ugyanúgy, ahogy egy Oscar-díj a magyar filmgyártás vagy egy irodalmi Nobel-díj a magyar irodalom egészére kihat.

Ajánlólista

A napokban jelenik meg a Kieselbach Galéria negyedik ajánlókatalógusa, amely 141 kiemelkedő – zömmel modern magyar – festményt tartalmaz. Szerepel benne többek között egy muzeális színvonalú Derkovits-vászon, fél tucat Vaszary-kép, egy többször kiállított Tihanyi-festmény, valamint egy külföldről hazatért nagyméretű Orbán Dezső-akt is.