BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Fehér Házban nem várnak koreai háborút

Nem fenyeget azonnali katonai konfrontáció az Egyesült Államok és Észak-Korea között - nyilatkozta a Fehér Ház egyik vezető stratégiai tanácsadója.

A kérdésre, hogy kiválthat-e amerikai katonai válaszlépést egy újabb észak-koreai rakétakísérlet, Dan Pfeiffer, a Fehér Ház vezető tanácsadója kijelentette: "Láttuk azokat a jelentéseket, amelyek szerint az észak-koreaiak rakétákat mozgatnak és nem lennénk meglepve, ha kísérletet hajtanának végre. Korábban is csináltak ilyet. Ez egy olyan dolog, amilyen már sok-sok évvel azelőtt is folyt Észak-Koreában, hogy Barack Obama elnök hatalomra került."

Pfeiffer "abszolút nyugtalanítónak" nevezte az észak-koreai retorikai kiéleződését, de hangsúlyozta, hogy ez sem példátlan magatartásforma a rezsim részéről. Ugyanakkor sürgette, hogy Phenjan hagyjon fel "provokatív tetteivel és háborús retorikájával", teljesítse nemzetközi kötelezettségeit, és hozza magát olyan helyzetbe, amelyben teljesíteni tudja kinyilatkoztatott célját, a gazdasági növekedést.

John McCain republikánus szenátor, a szövetségi felsőház katonai bizottságának tagja vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva hibáztatta Kínát, amiért az ázsiai nagyhatalom nem vetette be befolyását az észak-koreai retorika lecsitítása érdekében, annak ellenére sem, hogy a válság eszkalációja akár fegyveres konfliktus véletlenszerű kirobbanásához is elvezethet. "A probléma kulcsa Kína kezében van. Kína elvághatná a gazdaságukat, ha akarná. A kínai magatartás nagyon kiábrándító" - nyilatkozott az ellenzéki szenátor, aki azt hangoztatta, hogy a konfliktus kitörése esetén Dél-Korea és az Egyesült Államok felülkerekedne.

John Huntsman, az Egyesült Államok volt pekingi nagykövete, korábbi republikánus elnökjelölt-aspiráns vasárnap a CNN-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök példátlan kijelentést tett, amikor arra figyelmeztetett: egyetlen ország számára sem megengedhető, hogy "a régiót, sőt az egész világot káoszba taszítsa önző nyereségvágyból". Huntsman szerint a beszéd valószínűleg arra utalhat, hogy a kínai vezetők Észak-Korea miatti csalódottsága elérhette a forrpontot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.