BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Franciaországból emigrálnak a legtöbben Izraelbe

Franciaországból vándoroltak ki Izraelbe a legtöbben az év első nyolc hónapjában - közölte pénteken a franciaországi Zsidó Ügynökség.

Az izraeli integrációs minisztérium adatai szerint a Franciaországból Izraelbe áttelepülők száma augusztusban 4566 volt, s az év végére elérheti az 5500-at.

"Franciaország most először áll az első helyen az aliázók (az izraeli állampolgárságot felvevők) számát tekintve. Még soha nem állt az élen" - állította Ariel Kandel, a hivatalos állami szervezet igazgatója, aki az erősödő antiszemita hangulatot és a stagnáló francia gazdasági helyzetet jelölte meg az emigráció legfőbb okaiként.

Franciaországban él Európa legnagyobb zsidó közössége, mintegy 5-600 ezer fővel. "A nyugati, illetve szabad világban még soha nem volt példa arra, hogy egy év alatt egy zsidó közösség egy százaléka aliázzon" - hangsúlyozta Kandel.

A Zsidó Ügynökség vezetője az illetékes izraeli minisztérium adatait kommentálta, amelyek szerint január 1. és augusztus 31. között 4566 bevándorló érkezett Franciaországból a zsidó államba, a második helyen Ukrajna szerepel 3252 fővel, megelőzve Oroszországot (2632) és az Egyesült Államokat (2218). Az amerikai kivándorlók fele annyian voltak, mint a franciák ugyanabban a periódusban, pedig ott tízszer annyi zsidó él, mint Franciaországban, megközelítőleg 5,5 millió - emlékeztetett az igazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.