BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erdogan szerint lehetetlen a békülés a kurdokkal

A Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való békefolyamatot 2012-ben az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogan kormánya kezdeményezte. A cél az 1984 óta 40 ezer ember halálát okozó lázadás lezárása volt. A török elnök most azt mondta: ennyi volt.

Lehetetlen továbbvinni a békefolyamatokat a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szervezettel - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök ma egy sajtótájékoztatón Ankarában.

Erdogan szerint nem lehet azokkal békülni, akik fenyegetést jelentenek "nemzeti egységünkre és testvériségünkre". Az említett békefolyamatot 2012-ben az akkor még miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogan kormánya kezdeményezte a PKK-val. A cél az 1984 óta 40 ezer ember halálát okozó lázadás lezárása volt.    

Törökország múlt héten légi hadjáratot indított az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezet ellen. Ankara az ENSZ-főtitkárnak küldött levelében döntését azzal indokolta, hogy a szíriai kormány nem képes, és nem is akar fellépni a szervezet ellen, amely Törökország biztonságát is veszélyezteti.

A kampány során az IÁ állásai mellett azonban a PKK észak-iraki létesítményeit is támadták. Törökország az utóbbi napokban a török biztonsági erők tagjai ellen elkövetett, a szakadár mozgalomnak tulajdonított támadások miatt kezdte lőni állásaikat. 

Ahmet Davutoglu török kormányfő hétfőn kijelentette, országa addig folytatja a PKK elleni katonai offenzívát, amíg a lázadó kurdok le nem teszik a fegyvert. A kurd szakadárok korábbi közlése szerint a török légierő támadásaival értelmét vesztette a 2013-ban érvényben lévő tűzszünet.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn azt állította, hogy a PKK kurd lázadói - kihasználva, hogy  Törökország harcba kezdett az IÁ-val -, "fokozták törökországi támadásaikat és terrorcselekményeiket", s "ezért kell támadnunk a PKK észak-iraki állásait".

A június 7-i törökországi parlamenti választáson a szavazatok 13 százalékát nyerte el az ellenzéki kurd Demokratikus Néppárt (DEHAP), ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Erdogan alapította párt, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elveszítette tizenhárom éve meglévő abszolút többségét, s így koalíciós kormányt kellene alakítania. Ezt azonban azóta sem tette meg, s a török ellenzék szerint Erdogan ezt hátráltatja is azzal a céllal, hogy előre hozott választásokat írhasson ki az abszolút többség reményében.

Egyes kurdok szerint az államfő azért akarja újra felszítani a kurdok és a törökök közötti viszályt, hogy a DEHAP veszítsen népszerűségéből, és a felkorbácsolt török nacionalizmus révén több szavazót nyerjen meg az AKP-nek.

A török elnök többször is megvádolta a DEHAP-ot azzal, hogy kapcsolatban áll a PKK-val.

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.