BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stan Lee volt menedzsere visszaélt az író nevével

Letartóztatták szombaton a tavaly elhunyt Stan Lee amerikai író, a Marvel Comics képregénykiadó nyugalmazott elnöke volt üzleti menedzserét az idős íróval való visszaélés vádjával.

Keya Morgant Arizonában vették őrizetbe a Los Angeles megyei ügyészség vádirata alapján. Morgant egyebek között idős ember ellen elkövetett lopással, hűtlen kezeléssel, hamisítással, csalással és helytelen viselkedéssel vádolják.

A hatóságok szerint Morgan tőkét akart magának kovácsolni Stan Lee vagyonából, bár soha nem léphetett fel az író nevében, befolyást gyakorolt rá.

A rendőrség szerint több mint 262 ezer dollárt tett zsebre csak azokból az autogrammosztó rendezvényekből, amelyeken Lee 2018 májusában részt vett. A hatóságok azzal is vádolják hogy Leet áttelepítette egy időben Hollywood Hills-i otthonából egy Beverly Hills-i öröklakásba, hogy nagyobb befolyása legyen rá.

Stan Lee
Fotó: AFP

Lee lánya már tavaly távolságtartási végzést kért Morgan ellen, arra hivatkozva, hogy manipulálja a mentálisan egyre hanyatló írót, megakadályozza, hogy családtagjaival és barátaival találkozzon, és megpróbálja átvenni az ellenőrzést üzleti érdekeltségei és pénzügyei felett.

A Pókember, a Vasember és számos más legendás képregényszuperhős alkotója kilencvenöt évesen korában hunyt el novemberben. 75 országban, 25 nyelven, több mint kétmillió példányban jelentek meg képregényei. Képregényfiguráival 24 animációs tévésorozatban és számos játékfilmben is találkozhattak a nézők.

Stan Lee az 1960-as években a Marvelnél forradalmasította a képregényműfajt és ezen keresztül az amerikai popkultúrát. A jelmezeket és az akciókat a fiatalok igényeihez igazította, az általa kitalált szuperhősök az amerikai film kiemelkedő karakterévé váltak, rajongók több nemzedékének álmait váltották valóra a virtuális térben. Az elmúlt években a Marvel Comics filmstúdió több tucat kasszasikert produkált olyan szuperhősökkel, amelyek karakterének megformálásában Stan Lee is részt vett, ezek globálisan több mint 20 milliárd dollár bevételt hoztak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.