BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elektromos autók állami támogatással

Szlovákia is nagyvonalú állami támogatással segíti az elektromos hajtású járművek elterjedését. A feltételek azonban szigorúak, és az előfinanszírozás sokak számára elérhetetlenné teszi a konstrukció igénybevételét.

Szlovákiában december közepétől lehet kérvényezni új elektromos és plug-in hibrid gépkocsik vásárlásához az állami támogatást. A tisztán elektromos meghajtású, 50 ezer eurónál nem drágább gépjárművek vásárlását 8 ezer euróval támogatják, hálózati áramról is tölthető hibridautók vásárlásakor a támogatás 5 ezer euró.

Alapkövetelmény, hogy az igénylő magánszemélynek szlovák állampolgársággal kell rendelkeznie, és cégek, különösképpen vegyesvállalatok nem vehetik igénybe a támogatást, őket nem dotálja ilyen nagyvonalúan a pozsonyi kormány. A támogatással vásárolt autókat „megbélyegzik”, két évig a gépkocsin kell virítania a

Környezetkímélően vezetek a Szlovák Köztársaság Gazdasági Minisztériumának támogatásával

feliratnak.

Ebből következően minimum két évig a kötelező felelősségbiztosítás mellett cascót is kötni kell a járműre. Az állami támogatást csak új autóra lehet kérelmezni, és ez a külföldről bevitt autókra, tehát a Szlovákiában hivatalosan nem forgalmazott Teslákra is vonatkozik. Kikötés továbbá, hogy az állami támogatás lízingkonstrukcióhoz kötötten nem vehető igénybe.

Fotó: AFP

Az állami ingyenpénzt a vásárlók nem beváltható bon formájában kapják, az igénylőnek először meg kell vennie az autót, ki kell fizetnie a teljes árát, a támogatást csak ezt követően fizeti ki a gazdasági szaktárca.

A keretet egyelőre elég szűkre szabták, az ötmillió euró maximum ezer villanyautó-vásárlás dotálásához elegendő.

A támogatás néhány népszerű modell árát kimondottan vásárlóbaráttá varázsolja. A pozsonyi Új Szó napilap számításai szerint például a Skoda első villanyautóját, a Citigo e iV alapváltozatát 17 590 eurótól árulják, azaz a 8 ezer eurós állami támogatással az autó ára 9590 euróra csökken. Persze csak annak, aki a vásárláshoz az ominózus 8 ezer eurót meg tudja előlegezni.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.