BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorítanak a francia reptereken

Rendszeresítik a tesztelést a repülőtéren mindenkinek, aki vörös jelzésű országból érkezik, azaz olyan helyről, ahol a leginkább terjed a vírus.

A franciaországi repülőtereken ezentúl automatikusan szűrik a koronavírusra a vörös jelzésű, azaz a járvány szempontjából súlyosnak számító országokból érkezőket – jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban.

Rendszeresítjük a tesztelést a repülőtéren mindenkinek, aki vörös jelzésű országból érkezik, azaz olyan helyről, ahol a leginkább terjed a vírus

- mondta a kormányszóvivő jelezve, hogy napi kétezer ilyen szűréssel számol a kormány.

„Akik meg tudták oldani a tesztet a származási országban, azoknak nem kell újra elvégeztetniük érkezéskor Párizsban, illetve Franciaországban. De be kell mutatniuk egy igazolást, hogy átestek a teszten” – tette hozzá. Elmondta, hogy az általános és ingyenes repülőtéri szűrés „néhány napon belül” megkezdődik a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle és az Orly repülőtereken.

A tesztelés viszonylag kevés utast fog érinteni, miután a vörös jelzésű országokból csak halaszthatatlan okból, külön engedéllyel fogad beutazókat Franciaország.

Ebbe a kategóriába az Európai Unión kívüli országok tartoznak, és nem tartozik közéjük az a 13 ország, amelynek állampolgárai az uniós ajánlások alapján beléphetnek Európa területére.

Fotó: ERIC PIERMONT / AFP

Arra a kérdésre, hogy a kormány tervezi-e kötelezővé tenni a maszkviselést minden nyilvános zárt térben, a kormányszóvivő elmondta: „a franciák felelősen viselkednek, és amikor ajánlásokat kapnak, azokat a nagy többség be is tartja”. Jelezte ugyanakkor, hogy a kormány „folyamatosan értékel, és alkalmazkodik a helyzethez”.

A kérdés azért merült fel, mert 14 neves orvos szombaton felhívást tett közzé a Le Parisien című lapban, amelyben a maszkviselés kötelezővé tételét kérték a nyilvános zárt terekben annak érdekében, hogy a koronavírus ne kapjon új erőre. Úgy érzékelik ugyanis, hogy az emberek többsége egyre kevésbé tartja be az egészségbiztonsági előírásokat (maszkviselés, fizikai távolságtartás, kézfertőtlenítés).

Franciaországban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma péntek este elérte a 30 ezret, de a járvány kezdete óta először csökkent ötszáz alá a súlyos betegek száma.

Az egészségügyi hatóságok a két hónapig tartó nagyon szigorú karanténidőszak után, májusi vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták.

Az egészségügyi minisztérium péntek esti közleménye ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek visszaszorulása után a SARS-CoV-2 vírus gyorsabb terjedésének jelei érzékelhetők, jóllehet annak szintje továbbra is alacsony.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.