BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merkely: Növekedett a vírus terjedésének kockázata

A Semmelweis Egyetem rektora elmondta: az elmúlt két hétben Magyarországon minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok.

Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata – mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Merkely Béla a XI. népegészségügyi konferencián tartott nyitóelőadásában azt hangsúlyozta:

a hatékony járványügyi védekezésnek köszönhetően egyetlen más országban sem volt olyan hosszú a nyugalmas időszak, mint Magyarországon. Az elmúlt két hétben viszont Magyarországon is, minden megyében jelentősen nőttek a járványügyi számok.

Merkely Béla
Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kiemelte, hogy az első hullám jelentősen különbözött a másodiktól: korábban nagyon magas volt a fertőzöttek között az idősek aránya, most viszont az esetek többsége a fiatal korosztályból kerül ki.

Merkely Béla azt mondta, közösségi összefogással győzhető le a járvány. A legfontosabb a megelőzés: a maszkviselés, a kézhigiénia és a megfelelő távolságtartás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.