BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál kevesebb vakcinát kapott Magyarország

Az M1 információi szerint a vártnál kevesebb Moderna-vakcina érkezett vasárnap Magyarországra.

Az közszolgáltti televízió vasárnap esti híradójában azt mondták: megérkezett a Hungaropharma budapesti telephelyére az újabb szállítmány az amerikai Moderna vakcinájából.

Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP

A tervek szerint a jövő héten a háziorvosok ebből kezdik meg azoknak a 89 évesnél idősebb embereknek a beoltását, akik regisztráltak a védőoltásra. Most viszont nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a vasárnap érkezett vakcinamennyiség – jegyezték meg.

Mindenki értesítést kap majd, aki a következő napokban megkaphatja a védőoltást – tették hozzá.

Az M1-en azt is elmondták: aki jelentkezett az oltásra és hozzájárult ahhoz, hogy levélben értesítsék, szombaton levélben kapta meg a legfrissebb információkat. Ebben a Koronavírus Tájékoztatási Központ azt írta: a következő napokban megkezdődik a regisztráltak oltása.

Elsőként a legidősebbek kaphatják meg a vakcinát, most már azok is, akik saját otthonukban élnek. Őket a háziorvosuk keresi majd meg a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, a háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is – ismertették.

A koronavirus.gov.hu vasárnap azt írta: 18 ezer adag Moderna-vakcina érkezése várható, a jövő héten az 1800 legnagyobb háziorvosi praxis ebből kap 1-1 ampullát, amely 10-10 regisztrált idős ember oltását teszi lehetővé, háziorvosonként.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.