BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedett az oltási hajlandóság

A Központi Statisztikai Hivatal friss felmérése szerint már a megkérdezettek mintegy 27 százalék mondta azt, hogy beoltatná magát a koronavírus elleni oltással.

Egyre inkább emelkedik a lakosság oltási hajlandósága, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb elemzéséből. A felmérés adatai hetente frissíti a KSH.

Míg a 2020. november 30-ával kezdődő héten csak a megkérdezettek közel 15 százaléka volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés hatodik hetében (a 2021. január 4-ével kezdődő héten) már mintegy 27 százalék mondta azt, hogy beoltatná magát a koronavírus elleni oltással.

Ez utóbbi héten a válaszadók kevesebb, mint 29 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, szemben az első héten mért 36 százalékkal. A bizonytalanok aránya is csökkent a KSH szerint, mert amíg november végén a megkérdezettek 21 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem nem tudja, hogy beoltatná-e magát, januárban csak 12 mondta ugyanezt.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Azok száma is emelkedett, akik azt válaszolták, hogy talán beoltatnák magukat, az első kutatáshoz képest négy százalékkal többen vannak a november végi 28 százalékhoz képest.

A 64 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek leginkább oltáspártiak.

A munkanélküliek, a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek a legelutasítóbbak a vakcinával szemben, írja a KSH elemzése. Míg a kutatás első hetében a férfiak 36,9 százaléka volt elutasító az oltással kapcsolatban, a felmérés hatodik hetében már csak 30 százalékuk. A nők 34,4 százaléka nyilatkozta azt a felmérés első hetében, hogy nem szeretné beoltatni magát, a legutóbbi felmérésben már csak 27,4 százalékuk volt elutasító.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.