BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További szállítmányokat rendel az EU a Pfizer/BioNTech vakcinából

Az EB szóvivője azt mondta, az oltóanyagoknak a népességgel arányos elosztása a tagállamok között a folyamat elején akadályokba ütközhet.

Az Európai Bizottság megkezdte az eddiginél több adag vakcina beszerzésre irányuló tárgyalásokat a Pfizer/BioNTech gyógyszercégekkel a már korábban megrendelt 300 millió dózis oltóanyag mellett – jelentette be az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Stefan de Keersmaecker a testület hétfői sajtótájékoztatóján. Felhívta a figyelmet azonban, hogy az amerikai és német gyógyszeripari vállalatok által közösen kitermelt oltóanyag termelési kapacitásának korlátai nehézségeket okozhatnak az ellátásban.

A sajtótájékoztatón szóba került az is, hogy

az oltóanyagoknak a népességgel arányos elosztása a tagállamok között a folyamat elején akadályokba ütközhet.

Fotó: AFP

„Nyilvánvaló hogy ez egy komplex folyamat, amelynek még csak az elején járunk – mondta Eric Mamer, a testületszóvivője. Hozzátette:

bizottság nem felelős azért, hogy tagállamok milyen vakcinát rendelnek, mennyit, illetve hogy milyen módon hajtják végre az oltási programokat.

A Pfizer/BioNTech vakcina forgalomba hozatalát december végén engedélyezte az unió gyógyszerfelügyeleti szerve (EMA) és az Európai Bizottság. Az EMA január 6-án dönt a Moderna biotechnológiai cég által kifejlesztett vakcina forgalomba hozatali jóváhagyásáról.

Az unió végrehajtó testülete eddig hat gyógyszeripari céggel – AstraZenecával, a Sanofi-GSK-val, a Janssen Pharmaceuticával, a BioNtech-Pfizerrel, a CureVac-kal és a Modernával – kötött hitelmegállapodást, több százmillió különféle hatóanyagú oltószerek felvásárlával kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.