BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Babis: nem súlyos Milos Zeman állapota

A 76 éves politikust már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai.

Nem súlyos Milos Zeman cseh államfő egészségi állapota, aggodalomra nincs ok. Kórházi kezelését az orvosok tanácsolták 

– közölte Andrej Babis cseh kormányfő szerdán az Impuls kereskedelmi rádiónak nyilatkozva. 

Milos Zemant kedden szállították a prágai Központi Katonai Kórházba, de ennek konkrét okát sem az elnöki hivatal, sem a kórház nem közölte, személyiségi jogokra hivatkozva. Babis azt mondta, hogy 

Zeman egészségi állapotáról tájékoztatták. Konkrétumokat azonban ő sem mondott. 

Fotó: Alexey Vitvitsky / Sputnik / Sputnik /AFP

„Tájékoztatva vagyok az elnök egészségi állapotáról. Úgy vélem, nincs semmiféle ok az aggodalomra. Egészségi állapota nem volt súlyos, és most sem az. Orvosok tanácsára ment kórházba” – nyilatkozott Babis a rádióban. 

Nincs szükség azon gondolkodni, hogy az elnöknek valamiféle problémája van

 – mondta. 

A Novinky.cz hírportál kedden rövid videót is közölt az elnök megérkezéséről a prágai központi katonai kórházba, amelyen látható, hogy Zemant tolókocsin vitték be az intézménybe. 

A 76 éves politikust, akinek második elnöki mandátuma 2023 márciusában jár le, az utóbbi időben már több ízben is kezelték a katonai kórház orvosai. 

Milos Zeman, akinek cukorbaja miatt komoly problémái vannak a járással, az év eleje óta kizárólag kerekesszéken közlekedik. Tavaly kéztöréssel kezelték, amit akkor szerzett, amikor a Lány kastély elnöki lakosztályában bot nélkül akart a mosdóba menni, és elesett. A koronavírus elleni vakcinát szintén a katonai kórházban vette fel az államfő. 

Az Aktuálne.cz hírportál azt írta, hogy értesülései szerint Zeman várhatóan péntekig marad kórházban. A múlt hét végétől a prágai katonai kórházban kezelik Václav Klaus volt cseh államfőt, Zeman elődjét is. Klaust magas vérnyomása miatt pénteken szállították kórházba, hétfőn ugyan hazament, de kedden újabb kivizsgálásra visszatért az intézménybe.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.