BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Macron lehet a nyerő a legújabb kutatás szerint

Marine Le Pen másodszor is alulmaradhat Emmanuel Macronnal szemben az elnökválasztás második fordulójában. A hivatalban lévő francia államfő a szavazatok 55 százalékát viheti el a legújabb közvélemény-kutatások szerint.

Marine Le Pen 2017-ben, szoros versenyt követően egyszer már eljutott a francia államfő-választás második fordulójáig, ahol azonban látványos vereséget szenvedett, a voksok kevesebb mint 34 százalékát szerezte meg. A győztes Emmanuel Macron a szavazatok 66 százalékát zsebelte be, így öt évre beköltözhetett az Elyseé palotába. Az Ipsos-Sopra Steria által készített friss felmérésből úgy tűnik, Macronnak idén még nem kell költöztetőket hívnia, mert várhatóan ezúttal is megnyeri az elnökválasztást. Igaz, az Ipsos kutatása most azt mutatja, előnye a második fordulóban jóval kisebb lesz, mint öt éve volt – alig 10 százalékpont. Az Ifop-Fiducial felmérése még szorosabb második fordulót vetít előre, bár ez a közvélemény-kutató is Macront hozza ki győztesnek a legújabb, csütörtökön publikált felmérésében, a szavazatok 53,3 százalékával.

A franciaországi elnökválasztás első fordulójában Emmanuel Macron  a szavazatok 27,85 százalékát szerezte meg, Marine Le Pen pedig 23,15 százalékot ért el. Így ők ketten jutottak be az április 24-i második fordulóba.
Fotó: Ludovic MARIN / AFP

 Az első forduló eredményéről itt írtunk részletesen:

Összecsap Macron és Le Pen a francia választásokon, a piac is érzi a feszültséget

Megszerezte Emmanuel Macron az első helyet a francia elnökválasztások első fordulójában, azonban jóval szorosabb második fordulós összecsapásra készül Marine Le Pen szélsőjobboldali vezetővel, mint öt évvel korábban. A bizonytalan végeredmény miatt piaci ingadozásra számítanak a befektetők, akik előtt a következő támpont az április 20-ra tervezett tévévita.

Az Ipsos előrejelzése szerint a választásra jogosultak 72 százaléka, az Ifop szerint a 74 százaléka mehet el szavazni a francia elnökválasztás második fordulójában, ami meglepetés lenne, hiszen az első fordulóban minden negyedik választópolgár úgy döntött, távol marad az urnáktól. Ám még így is magasabb volt a részvételi arány, mint a 2017-es elnökválasztás első fordulójában, amikor Marine Le Pen a szavazatok 21,5 százalékát szerezte meg, Emmanuel Marcon pedig a voksok 23,7 százalékát; ahogy akkor, most is Jean-Luc Mélenchon futott be harmadikként.

Macron kampányol: ez a különbség, ha Franciaországban élsz, nem pedig Magyarországon

Még másfél hétig harcolnak a szavazókért az elnökjelöltek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.