BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb kínai beruházások érkeznek Magyarországra

Nyolc-tízmilliárd euró értékben érkeznek kínai befektetések.

Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn. 

Szijjártó Péter
Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

A miniszter közölte, miután immár tizenötödik alkalommal találkozott Vang Ji államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatójával, hogy hazánk sokat profitál az együttműködésből, ez nélkülözhetetlen volt ahhoz is, hogy Magyarország minden krízisből megerősödve kerüljön ki. 

„Ne feledjük, hogy a világgazdaság legsötétebb évében tudtuk bejelenteni a magyar gazdaságtörténet legnagyobb beruházását. 

És most is zajlik négy nagy kínai vállalattal olyan tárgyalássorozat, amelyek lezárultával nyolc-tízmilliárd eurónyi újabb beruházás érkezhet Magyarországra”

– tájékoztatott. Ennek kapcsán üdvözölte, hogy Peking támogatja a beruházások felpörgetését, ahogyan a kétoldalú kereskedelmi forgalom bővítését is, amelynek értéke tavaly már elérte a 12 milliárd dollárt.  Ráadásul – mint hangsúlyozta – a mezőgazdasági együttműködés is fejlődik, aminek eredményeként a közép-európai térségből Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari áru importengedélyével a kelet-ázsiai országban. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.