BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea több cirkálórakétát lőtt ki

Phenjan többször tiltakozott a szomszédjában zajló hadgyakorlatok ellen, Japán pedig szavatolni próbálja a tengeri és légi közlekedés biztonságát az érintett régióban.

Észak-Korea több cirkálórakétát lőtt ki szombat hajnalban a Kína és a Koreai-félsziget között található Sárga-tenger felé – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága. Közleménye szerint a dél-koreai és az amerikai hírszerzési hatóságok elemzik a kilövések részleteit, Dél-Korea az Egyesült Államokkal szorosan együttműködve szilárd katonai készenlétet tart fenn.

Fotó: AFP

A szombati kilövésekre két nappal azután került sor, hogy az amerikai és dél-koreai hadsereg befejezte 11 napos közös hadgyakorlatát, amit Észak-Korea az invázió próbájának tekint. A washingtoni és szöuli tisztviselők szerint a gyakorlat védekező jellegű volt.

Phenjan többször tiltakozott a szomszédjában zajló hadgyakorlatok ellen, Kim Dzsongun észak-koreai vezető pedig azt vetette az Egyesült Államok és szövetségesei szemére, hogy a világ legveszélyesebb vizeivé teszik a koreai partszakaszt, és immár az atomháború veszélye is fennáll. 

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát tesztelt

Észak-Korea több rakétát lőtt ki korábban. Kisida Fumio japán miniszterelnök utasítást adott az illetékes minisztériumoknak és hivataloknak az információgyűjtésre, illetve arra, hogy próbálják szavatolni a tengeri és légi közlekedés biztonságát az érintett régióban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.