BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Donald Tusk szerint Orbán Viktort a nap végére meg kell győzni Ukrajnáról

A lengyel kormányfő szerint a nap végére meg kell győzni Orbán Viktort, hogy az unió egységesen támogathassa Ukrajnát pénzügyileg.

Nincs helye kompromisszumnak az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás tekintetében, ahogy a jogállamisággal kapcsolatosan sem, Orbán Viktornak döntenie kell arról, hogy Magyarország része-e az európai közösségnek – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök az egynapos brüsszeli EU-csúcsot megelőzően csütörtökön.

Ukrainian President Volodymyr Zelenskiy Meets With Polish Prime Minister Donald Tusk In Kyiv
Donald Tusk határozott véleményt mondott Brüsszelben az újságíróknak.
Fotó: NurPhoto via AFP

Donald Tusk újságíróknak nyilatkozva azt mondta, nincs B terv az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatással kapcsolatban.

A baj nem Ukrajnával van, hanem Magyarországgal, ezt a problémát pedig meg kell oldani – húzta alá Tusk, majd úgy fogalmazott: nem tudom elfogadni, nem tudom megérteni Orbán Viktor nagyon furcsa és egoista játékát. A nap végén nagyon erős érvekre lehet szükség Orbán Viktor meggyőzésére – tette hozzá.

Mint azt mi is megírtuk, az Európai Unió vezetői újabb konfrontációra készülnek február elsején, amikor Brüsszelben tárgyalnak az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós mentőövről. Orbán Viktor már tett egy kompromisszumos javaslatot, kérdés, mit lép a többi tagállam. Eddig a sajtón keresztüli zsarolás volt a fő fegyver, hamarosan kiderül, mi van még a tarsolyban.

Brüsszel több fronton is támadja Magyarországot - így készülnek az Európai Tanács sorsdöntő ülésére

Ukrajna pénzeléséért még egy tagállamot feláldoznának. Brüsszel a sajtón keresztül támadja hazánkat, elvenné a szavazati jogunkat és még a gazdaságot is összezúzná – legalábbis erről számol be a nyugati sajtó.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.