BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Stoltenberg: teljesen kizárt, hogy Oroszország megtámadja a NATO-t

A világ legnagyobb katonai szövetsége évtizedek óta sikeresen előzi meg tagjai megtámadását. A NATO tagországainak nem kell félniük az orosz támadásoktól sem – hangsúlyozta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Helsinkiben.

Teljesen kizárt, és semmifajta jelét nem látja annak, hogy Oroszország a világ legnagyobb katonai szövetsége, azaz a NATO ellen akarna háborút indítani – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön Helsinkiben, az Alexander Stubb finn köztársasági elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára és Alexander Stubb finn államfő / Fotó: AFP

A NATO feladata ugyanis pontosan az, hogy megelőzze a háborúkat, és nem az, hogy háborúkat vívjon. Ennek pedig hatalmas fegyverarzenáljával és professziomális hadgyakorlataival eleget is tesz.

A finn államfő is megerősítette Stoltenberg állítását, hozzátéve, hogy az észak-európai államok is teljes biztonságban érezhetik magukat, mert nincs benne a kártyapakliban, hogy Moszkva ilyen öngyilkos lépésre szánná rá magát, azaz akár Finn- vagy Svédországot, illetve Norvégiát megtámadná. 

Egy másik kérdésre a felek – ugyanazon indokokkal – kijelentették, hogy sem a NATO, sem Finnország nem kíván csapatokat küldeni Ukrajnába. A francia kiképzők Ukrajnába küldését Stoltenberg mindössze azzal kommentálta, hogy mind a szövetség, mind annak tagjai segítséget nyújtanak Ukrajnának. Az egyes tagországok pedig maguk döntik, el, hogy milyen formában támogatják az agresszió áldozatául esett országot.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.