BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Fej fej mellett Kamala Harris és Donald Trump a friss felmérésekben

A republikánusoknak nem szabad Harrist támadniuk a neme és a bőrszíne miatt.

A legfrissebb közvélemény-kutatások eredménye szerint szoros a verseny a két várható elnökjelölt, Donald Trump és Kamala Harris között, van, ahol egyikük, van, ahol a másik vezet a hibahatáron belüli előnnyel.

Az amerikai elnökválasztáson fej fej mellett áll Kamala Harris és Donald Trump / Fotó: AFP

Az NPR, a PBS és a Marist közös felmérése 1 százalékpontos előnyt mutat Trump számára; 

a republikánus jelölt 46, a demokrata 45 százalékon áll,

a regisztrált szavazók 9 százaléka még nem döntötte el, kire voksol. A hibahatár azonban 3,5 százalék.

A felmérést 1117 regisztrált szavazó körében végezték egy nappal azután, hogy Joe Biden elnök bejelentette: kiszáll a versenyből.

A kutatásban rákérdeztek arra is, kit szeretnének Harris mellett alelnökjelöltként látni a demokrata vagy feléjük hajló független szavazók. Közülük 21 százalék támogatná Gretchen Whitmer michigani kormányzót és Pete Buttigieg infrastruktúráért felelős minisztert, az első nyíltan meleg amerikai kormánytagot.

A leginkább esélyesnek tűnő Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzót a válaszadók 17, Mark Kelly volt űrhajóst, arizonai szenátort 13 százaléka látná szívesen Harris párjaként.

A Reutersnél Harris vezet

A Reuters és az Ipsos közös felmérésének eredménye 

Harrist hozta ki győztesnek, 2 százalékponttal előzi Trumpot.

Ez a felmérés is a héten készült, a Donald Trump elleni merénylet, a republikánus konvenció és Biden visszalépése után 1241 felnőtt körében, akik közül 1018 regisztrált szavazó.

A Reutersnél és az Ipsosnál Harris vezet, de a hibahatáron belül / Fotó: AFP

A közvélemény-kutatás szerint Harrist a megkérdezettek 44, Trumpot 42 százaléka támogatja. A Reuters ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a múlt héten Biden pont ugyanilyen arányban maradt el Trumptól. A hibahatár azonban itt is nagyobb a különbségnél, 3 százalék.

Nem az országos felmérés számít

Mindkét felmérés országos támogatottságot mutat, ami az Egyesült Államokban nem igazán számít, mivel a választás végkimenetelét pár csatatétállam dönti el, általában igen szoros eredménnyel.

Az eredmény ennek ellenére érdekes. A regisztrált szavazók 56 százaléka ért ugyanis egyet azzal a megállapítással, hogy 

az 59 éves Harris „éles eszű, és képes megbirkózni a kihívásokkal”, míg a 78 éves Trumpról ugyanezt 49 százalék, Biden esetében pedig 22 százalék gondolta.

Kennedyvel más a kép

A demokrata szavazók közül 80 százaléknak volt pozitív véleménye Bidenről, Harrisről 91 százaléknak van. Mindössze a negyedük gondolja úgy, hogy nem volt helyes gyorsan összezárni Harris mögött, és inkább versenyeztetni kellett volna a jelölteket.

Harris lehet az Egyesült Államok első női elnöke / Fotó: AFP

Még jobban áll Harris abban az esetben, ha nem csak a két nagy jelölt között kell dönteni, hanem támogathatják a függetlenként induló Robert F. Kennedyt is. Ekkor a demokrata jelölt 42, a republikánus 38 százalékra számíthat, és ez már kívül van a hibahatáron. Kennedyre 8 százalék szavazna, de ő sok államban még nem teljesítette az induláshoz szükséges feltételeket.

Nem támadhatják a neme és a bőrszíne miatt

Sok más országban nem is lenne kérdés, hogy egy kampányban nem illik egy jelöltet támadni a neme és a bőrszíne miatt, a demokrácia bástyájában erre külön figyelmeztetnie kellett a republikánus vezetőknek a párt kongresszusi képviselőit.

Az AP hírügynökség tudósítása szerint a képviselőházi frakció zárt ajtók mögött tartott ülésén felhívták a figyelmet, hogy a Biden-kormányzat politikájára és abban Harris szerepére összpontosítsanak a kampányban.

„Ez a választás a politikáról és nem a személyiségekről fog szólni” – mondta az ülés után újságíróknak Mike Johnson házelnök. 

Nem személyes ügy Kamala Harrisszel kapcsolatban, semmi köze hozzá az etnikai hovatartozásának vagy a nemének

– tette hozzá.

DC: Speaker Johnson hold a Dir. Kemberly Cheatle resigns press conference
Mike Johnson figyelmeztetett: az amerikai elnökválasztás nem személyekről és nemekről szól / Fotó: AFP

A hírügynökség szerint a figyelmeztetések rámutatnak, hogy milyen kockázatot jelent a republikánusok számára egy olyan demokrata ellen indulni, aki az első nő, az első fekete bőrű nő és az első dél-ázsiai származású személy lenne, aki beköltözhetne a Fehér Házba.

Trump különösen sok rasszista és nőgyűlölő megjegyzést tett már, amelyek elriaszthatják a választók kulcsfontosságú csoportjait, köztük a külvárosi nőket, valamint a színes bőrű szavazókat és a fiatalokat, akiket Trump meg akar nyerni magának – eddig viszonylag sikeresen. A helyzet azonban Kamala Harris versenybe lépésével alapvetően megváltozott.
 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.