BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bajban Brüsszel: már a belgák is beléptek Orbán Viktor új európai frakciójába

Olyan sokan vannak, hogy alig lehet már követni, melyik európai párt lép be a magyar miniszterelnök gründolta új mozgalomba. A dánok után újabb politikai erő jelentette be a csatlakozását.

Szinte már követhetetlen, annyi európai politikai erő jelenti be egymás után, hogy csatlakozik a Patrióták Európáért mozgalomhoz.

EU Leaders Summit meeting in Brussels brüsszel
Bajban Brüsszel: már a belgák is beléptek Orbán Viktor új európai frakciójába / Fotó: Dursun Aydemir / AFP

A Világgazdaság néhány órája számolt be róla, hogy a Dán Néppárt (DK) is csatlakozik az Orbán Viktor fémjelezte pártcsoporthoz az Európai Parlamentben. Most pedig újabb párt jelentette be, hogy az európai patrióták tömörülésében folytatja az uniós politizálást. Ráadásul ezúttal Brüsszel szempontjából kifejezetten érzékeny lehet a fejlemény, hiszen 

a belga Vlaams Belang tette le a voksát Orbánék mellett.

Ezt nem más, mint Tom van Grieken, a magyarra fordítva Flamand Érdek névre keresztelt párt elnöke hozta nyilvánosságra az X-en szombaton este. Azt írta, hogy új szelek járnak Európában. „A Vlaams Belang a barátai, a Fidesz, a PVV, az FPÖ és a Chega után szintén csatlakozik a Patrióták Európáért nevű új csoportjához” – fogalmazott, majd kiemelte, hogy még ennél is sokkal többen lesznek.

Szerinte  nacionalista pártok erősebbek, mint valaha. Végezetül kevesebb EU-t és kevesebb bevándorlást követelt, mert „mi a MI Európánkat szeretjük”.

Patrióták Európáért: Orbán Viktor új pártcsaládja

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke múlt vasárnap jelentették be, hogy új pártcsaládot hoznak létre Patrióták Európáért néven. 

Pénteken a novemberi hollandiai választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders jelentette be, hogy pártja csatlakozik a pártcsoporthoz. Előtte hétfőn a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz. Az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini azt mondta, hogy dolgoznak a csatlakozáson.

Az már biztos, hogy  bejelentéstől számítva kevesebb mint egy hét alatt Orbán Viktorék új frakciót hoztak létre az Európai Parlamentben. Ehhez hét ország képviselőire van szükség legalább 23 fővel. Ehhez képest a Patrióták Európáért már most nyolc tagállamot tömörít:

  • Magyarország (Fidesz–KDNP*) – 11 fő,
  • Ausztria (FPÖ) – 6 fő,
  • Csehország (ANO) – 7 fő,
  • Portugália (Chega) – 2 fő,
  • Hollandia (PVV) – 6 fő,
  • Spanyolország (VOX) – 6 fő,
  • Dánia (DK) – 1 fő,
  • Belgium (Vlaams Belang) – 3 fő.

Vagyis ez már összesen 42 mandátum, és hol van még a vége... Könnyen lehet, hogy a következő két napban még annyi új érkező lesz, hogy a Patrióták Európáért a második legnagyobb erőnek mondhatja majd az Európai Parlamentben.

* Feltéve, hogy a KDNP is a Fidesszel tart. Ez logikusnak tűnik, de eddig hivatalosan a kereszténydemokraták nem jelezték, hogy mi lesz a sorsa egyetlen képviselőjüknek, Hölvényi Györgynek. 

Titokzatos bejelentés: Orbán Viktor hétfőn rendkívüli politikai tettre készül

A magyar miniszterelnök valami rendkívülire készül. A titokzatos bejelentés megtörtént, de a részletek egyelőre nem ismertek. Hétfőn délelőtt minden kiderül.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.