BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas fordulat: Emmanuel Macron felvetette a nagykoalíció lehetőségét

Nyitottságra és párbeszédre van szükség Emmanuel Macron szerint a több párt részéről is, hogy kormányozni tudjanak a választások után.

Három nappal a bizonytalan politikai helyzetet teremtő franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások után Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a köztársasági politikai erőket, hogy hozzanak létre egy stabil és plurális többséget az ország számára, tekintettel arra, hogy senki nem tekinthető a választások győztesének.

FRANCE-POLITICS-MEETING-EMMANUEL-MACRON-ELYSEE-PALACE-GABRIEL BORIC FONT
Macron szerint senki sem nyert / Fotó: Hans Lucas via AFP

A köztársasági elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta, amelyet az európai parlamenti választásokon a pártja által június 9-én elszenvedett vereségre hivatkozva írt ki, s amelyet szerinte senki nem nyert meg.

Egyetlen politikai erő sem szerzett kellő többséget, és a választásokból kikerült tömbök vagy koalíciók mind kisebbségben vannak – írta az államfő a regionális sajtóban szerdán közzétett levelében, miközben ő maga Washingtonban tartózkodik a NATO-csúcstalálkozón. Emmanuel Macron ezért arra szólított fel minden olyan politikai erőt, amely azonosul a köztársasági intézményekkel, a jogállamisággal, a parlamentarizmussal, az európai orientációval és a francia függetlenség védelmével, hogy kezdjenek őszinte és lojális párbeszédet egy szilárd, szükségszerűen plurális többség megteremtése érdekében, az ország számára.

Politikai káoszra készül a francia üzleti elit

Eddig a Macron-kormány legnagyobb haszonélvezői voltak. Most azonban a francia vállalatok attól tartanak, hogy a jobb- és baloldali radikálisok is a karmaikat fenik rájuk.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.