BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesítette a feltételeket a Patrióták Európáért, indulhat az új frakció

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis szövetsége megkaphatja az Európai Unió Parlamentjének jóváhagyását.

A Patrióták Európáért pártszövetség már most teljesítette a feltételeket, hogy a pártszövetségből frakció legyen: egy képviselőcsoport létrehozásához legalább huszonhárom képviselő szükséges, akiknek a tagállamok legalább egynegyedét kell képviselniük. Jelenleg nyolc tagállam és negyvenkét képviselő tartozik a pártszövetséghez – állapította meg cikkében a The Guardian, amit a Magyar Nemzet idézett. 

Andrej Babis, Herbert Kickl és Orbán Viktor Bécsben, 2024. június 30-án / Fotó: AFP

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke egy hete jelentették be, hogy új pártcsaládot hoznak létre Patrióták Európáért néven, melyhez azóta sorra csatlakoznak az európai pártok.

Első körben a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, amelyet később meg is tett. Két napja a novemberi hollandiai választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders jelentette be, hogy pártja csatlakozik a pártcsoporthoz. Szombaton a Dán Néppárt (DK) és a Tom Van Grieken vezette jobboldali Flamand Érdek (VB) nevű belgiumi párt hozta meg ezt a döntést. 

Kérdés viszont, hogy a francia Nemzeti Tömörülés fog-e csatlakozni Orbán Viktorék szövetségéhez, a tárgyalások már megkezdődtek ezzel kapcsolatban. Valamint még az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini nyilatkozott a lehetséges csatlakozásról; azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.