BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovákia kész több NATO-katonát fogadni, az áramszállításait is növeli Ukrajnába

A szlovák és a lengyel köztársasági elnök Ukrajnáról tárgyalt. A háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogjuk a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára.

Szlovákia kész arra, hogy szükség esetén több NATO-katonát fogadjon, továbbá növelje az áramszállításokat Ukrajnába – jelentette ki szerdán Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Andrzej Dudával tárgyalt.

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök Andrzej Duda lengyel
Peter Pellegrini szlovák és Andrzej Duda lengyel  köztársasági elnök / Fotó: AFP

Duda újságíróknak nyilatkozva méltatta a két ország közötti nagyon jó szomszédsági viszonyt, amelyet szerinte Pellegrinek a NATO-csúcstalálkozót megelőző látogatása is bizonyít.

Lengyelország a második ország, ahová a június óta államfőként hivatalban lévő Pellegrini szlovák elnökként ellátogatott. Az első elnöki látogatás hagyományosan Csehországba vezetett. Peter Pellegrini szerint Szlovákia valójában rengeteg munkát végez Kijev érdekében, annak ellenére, hogy a média Robert Fico miniszterelnök kormányának visszafogott hozzáállását hangsúlyozza Ukrajna támogatásával kapcsolatban. Ezt bizonyítja a lőszerek és fegyveralkatrészek fokozott gyártása a szlovák fegyvergyárakban, valamint a villamosenergia-export Ukrajnába, amelynek áramtermelő kapacitását az orosz légicsapások tönkreteszik – mondta.

Kiemelte: a háború kezdete óta Szlovákia több mint 40 ezer megawatt villamosenergiát exportált Ukrajnába, és ősszel és télen növelni fogják a szállításokat, ami valószínűleg kulcsfontosságú lesz Ukrajna számára. Hangoztatta, 

Szlovákia nem ismeri el a Krím Oroszország általi annektálását, sem a határok erőszakos megváltoztatását Ukrajna keleti és déli részén.

Leszögezte, hogy Lengyelország Szlovákia stratégiai partnere, egyike annak a három országnak, amely a legnagyobb befektetőjük vagy legnagyobb kereskedelmi partnerük. Szlovákiát és Lengyelországot az európai uniós és NATO-tagságuk sikertörténete is összeköti – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a szlovák védelmi kiadások a NATO-tagok vállalásának megfelelően meghaladja a bruttó hazai termék 2 százalékát.

Pellegrini egyben felajánlotta vendéglátójának a szlovák szakértők segítségét és tapasztalatát a lengyelországi atomerőmű-építésben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.