BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akciófilmbe illő jelenetek a magyar autópályán: egymást verő autósok okoztak dugót – videó

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le az M3-as autópályán: két autós egymást püfölte, emiatt dugó keletkezett az érintett útszakaszon.

„Torlódásban tolakodás, bokszolás és a végére hagyták a legjobbat: a sávos táblával verekedést”, ezzel a felütéssel osztott meg egy videót hétfő reggel a Magyar Koncessziós és Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közösségi oldalán, amelyen két autós látható az M3-as autópályán, ahogy fizikai bántalmazásba fajul a közlekedési vita kettejük között.

közlekedés
Akciófilmbe illő jelenetek a magyar autópályán: egymást verő autósok okoztak dugót / Fotó: MKIF

Az MKIF leírása szerint besorolásnál kezdődött a történet: a piros kamionos előnyhöz akart jutni és még két autónyit a külső sávban akart előremenni bevágva egy személyautós elé. A művelet azonban nem igazán jött össze: a besorolásnál egymás mögé kerültek az említett járművek, nem éppen a legszebb módon, amit duda szóval is jelzett a hátra került személyautós. 

A kamionos megelégelte a mögötte haladó reakcióit, így megállt. Kiszálltak mindketten és indult az „M3 Próba”.  „Vitatkozás, bokorban talált eszközzel verekedés, sima boksz és végül segítségül hívták a sávos táblákat is, biztos, ami biztos alapon.” 

Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, oldalra dobták a táblákat  és tovább indultak. 

Az autópályafenntartó szerint ugyanakkor teljesen feleslegesen kakaskodott az egyébként két külföldi sofőr, mert a párbajig egyáltalán nem volt dugó a szakaszon. 

Miattuk állt meg a forgalom, és az elindulásuk után csak fél órával később oszlott fel az álló kocsisor.

Azt írják, hogy sokszor megkapják, hogy miért vannak torlódások egy-egy átterelésnél. „Hát, ha legközelebb állóra dugul egy átterelés és nem jön se rendőr, se mentő, se tűzoltó = nincs baleset, akkor gondolj arra, hogy lehet, hogy éppen egy ilyen remek párbaj folyik előrébb a sorban.”


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.