BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar lakosság körében több tankönyvet osztanak ki ingyenesen az idei tanévkezdésre

Több mint 10 millió tankönyvvel segíti a rászorulókat a magyar kormány. A papíralapú tananyagok mellett folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is.

Az idén csaknem 13 millió tankönyv jut el ingyenesen a köznevelésben és a szakképzésben tanuló diákokhoz a tanévkezdésre – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

RÉTVÁRI Bence
ingyenes tankönyv
Rétvári Bence jelentette be az ingyenes tankönyvek kiosztását / Fotó: Kovács Tamás

A politikus az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi fizetős és egyre drágább tankönyvek helyett a kormányzat intézkedése nyomán a diákok ingyen kapják meg a tankönyveket, amire családtámogatási intézkedésként tekintenek. Emlékeztetett arra, hogy 2010 előtt évről évre, nyolc év alatt 71 százalékkal drágultak a tankönyvcsomagok, vagyis egyre többet kellett fizetniük a családoknak. Ebben a helyzetben döntöttek úgy 2010 után, hogy az állami tankönyvfejlesztési rendszerben mindenki ingyenesen kapja meg a tankönyveket, amelyek egy-egy családnak 20–40 ezer forint kiadást jelentenének. A rászoruló családok részére 80 ezer ingyenes tanszercsomagot is kiosztanak – sorolta.

A papíralapú tananyagok mellett folyamatosan bővülnek a digitális tananyagok is: 200 új digitális tananyag tekinthető meg a Nemzeti Köznevelési Portálon, amelyről már 193 millió letöltés történt. Továbbá az elmúlt években kiosztott 450 ezer laptop mellé 2025 végéig további százezer újabb laptop érkezik a magyar tanulókhoz – mondta az államtitkár.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány döntése nyomán az érintett 1,1 millió család már a múlt héten, a tanévkezdés előtt megkapta a gyes, a gyed és a családi pótlék szeptemberben esedékes összegét, illetve 1,2 millió diák jut ingyenes tankönyvhöz, ezzel az állam 15 milliárd forint terhet vesz le a magyar családok válláról.

A nagycsaládosok és a több gyermeket nevelők részére az önkormányzatokon keresztül biztosítják a kedvezményes vagy ingyenes gyermekétkeztetést. Továbbá szeptember 1-jétől valamennyi, a köznevelésben és a szakképzésben tanuló fiatal számára segítséget nyújtanak a B kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez szükséges KRESZ-vizsga költségtérítésével – fűzte hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a kormány múlt heti ülésén áttekintették a pedagógusok béremelésének helyzetét. Megállapították, hogy az idén egy 32 százalékos átlagbéremelés nyomán 670-680 ezer forintot keresnek a tanárok. Ugyanakkor január 1-jével további mintegy 21 százalékos emelés várható, ami után 820 ezer forintra nő majd a tanári átlagkereset.

Közlése szerint 2030-ig kívánja a béremeléseket folytatni a kormány, ami azt jelenti, hogy 2027-re akár az egymillió forintot is meg fogja haladni a tanárok átlagkeresete.

Fontosnak tartja a kormány, hogy ne csak anyagilag, hanem erkölcsileg is megbecsülje a pedagógusokat, mert a gyermekeink által az ő kezükben van a jövő – mondta Vitályos Eszter.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.