BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
orosz hadsereg
háború

Csalással vádolják az orosz hadsereg egyik fő beszállítójának vezérigazgatóját

Több mint másfél milliárd forintnyi tisztálkodószert adott el a hadseregnek túlárazva egyik beszállítója. Az orosz bűnüldöző hatóságok letartóztatták a cég vezetőjét.

Csalás vádjával letartóztatták az orosz hadsereg ruházati és élelmiszer-beszállítójának, a Voentorgnak a vezetőjét – közölte a The Moskow Times.

orosz hadsereg
háború
Orosz civil sétál Moszkvában a Voentorg üzlete előtt / Fotó: AFP

Irina Volk, a belügyminisztérium szóvivője szerint a vezérigazgató „bűnszövetségre lépett” több más személlyel, hogy

többszörös áron adjon el tisztálkodószereket a katonaságnak.

A cégvezetőt név szerint nem említette, de a Voentorg honlapja szerint egy Vladimir Pavlov nevű férfi tölti be a vezérigazgatói posztot 2012 óta. A bűnüldöző hatóságok becslése szerint a „szervezett bűnözői csoport” 2019 és 2022 között kormányzati szerződések révén 400 millió rubelt (4,6 millió dollárt – 1,7 milliárd forintot) számlázott túl a hadseregnek.

Ezen csalások következtében az orosz védelmi minisztérium és az orosz állami költségvetés különösen nagy károkat szenvedett – mondta Volk. Hozzátette, hogy őrizetbe vették a Voentorg vezérigazgatóját és a túlárazott termékeket gyártó cég „haszonélvezőjét” – egy 41 éves, Észak-Oszétiában élő, oroszországi származású férfit.

A rendőrség közölte, hogy több mint 30 tanút hallgattak ki, valamint több mint 60 házkutatást hajtottak végre Moszkvában és négy másik régióban az állítólagos csalássorozattal kapcsolatban.

Április óta számos magas rangú katonai tisztviselőt tartóztattak le különféle vádak miatt, a vesztegetéstől a hatalommal való visszaélésig. Ez a nyilvánvaló tisztogatás Timur Ivanov védelmiminiszter-helyettes letartóztatásával kezdődött. Az Európai Unió 2022 júniusában szankcionálta a Voentorg anyavállalatát Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója miatt.

Az orosz hadsereg új csodafegyverei: a pávák

A szárnyasok elhozhatják a spirituális békét az öldöklés közepette is. A lipecki állatkert a maga szerény módján igyekszik segíteni Oroszország invázióját Ukrajnában, így egy pávapárt küldött a frontvonalra, az orosz 252. gépesített lövészezredének. Az orosz lövészezred hálásan köszöni a pávákat.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.