BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telegram-vezér: szándékosan adhatta fel magát az orosz techguru

Pavel Durov Bakuból utazott Franciaországba, ahol tudta, hogy körözik. Bakuban pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök is járt a napokban.

A Telegram-vezér és -alapító Pavel Durov letartóztatása Franciaországban számos kérdést felvet, melyekről egy ukrán szakértő gondolatait osztotta meg Anton Gerascsenko, az ukrán belügyminiszter volt tanácsadója.

Telegram Durov Arrest
Tudott arról, hogy körözik, mégis Franciaországba ment / Fotó: AFP

A digitális frontvonalon történtek kapcsán a legfontosabb kérdés talán az, hogy miért döntött úgy Durov, hogy Franciaországba megy, ha tudott arról, hogy ellene letartóztatási parancs van érvényben. Már itt is két eset lehetséges, hiszen a cégvezető dönthetett úgy, hogy tudatosan feladja agát, és az is elképzelhető, hogy valaki hamis biztonságba ringatta őt, ezért utazott az országba.

Mi történt Bakuban?

Durov motivációi mindenesetre nem egyértelműek, hiszen feladhatta magát egy orosz játszma eredményeként éppúgy mint a nyugattal való együttműködés érdekében. A cégvezető magángépe Bakuból érkezett a Párizs melletti repülőtérre, ahol az elmúlt napokban Vlagyimir Putyin orosz elnök is megfordult, és Gerascsenko X-en közzétett bejegyzése szerint olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Durov és Putyin is találkoztak. 

Valószínűbb azonban, hogy a Telegram-vezér csak Putyin delegációjának egyik tagjával tárgyalt, mielőtt feladta magát.

A Telegram nem csak Oroszországban fontos

Egy felmérés szerint a Telegram a legnépszerűbb közösségi oldal Oroszországban, ha hírek olvasásáról van szó, megelőzve még a VKontakte-t is – melyet szintén Durov alapított, ám később eladott Kreml közeli oligarcháknak –, miközben annak moderációja nemcsak a nyugati országok, de Moszkva számára is gondot okoz.

Mindeközben Oroszország kínai technológia nélkül nem képes saját, szuverén internetet létrehozni, ám a kínai függést szeretnék elkerülni, ezért az 5G hálózat kiépítését is elhalasztották. Azonban 

a Telegram feletti kontroll megszerzése és a YouTube betiltása a gyakorlatban a politikai témájú orosz internet teljes ellenőrzését jelentené.

Ráadásul a Telegram világszerte nagy eléréssel rendelkezik, így Indiában több mint 300 millió felhasználóval rendelkezik, de népszerű Latin-Amerikában és a Távol-Keleten is. Ez alapján Durov Bakuban az oldal eladásáról tárgyalhatott a Kremllel, mielőtt Franciaországba utazott. Kérdés, hogy miért nem tudott megállapodni az orosz vezetéssel, miközben korábban már több sikeres üzletet is nyélbe ütött azzal.

Telegram-botrány: információs háború vagy közönséges bűncselekmény? – ez állhat az orosz–francia cégvezető letartóztatása mögött

A Telegram-alapító Pavel Durovot szombaton vették őrizetbe a francia hatóságok csalásokra, kábítószer-kereskedelemre és más szervezett bűnözésre hivatkozva, majd meghosszabbították a letartóztatását. Több beszámoló szerint is a Telegram fontos szerepet játszott az orosz–ukrán háború körüli álhírek terjesztésében és más információs hadviselésben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.