BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lengyel államfő továbbra is követeli a német jóvátételt a 85 éve kitört második világháborúban véghez vitt pusztításért

Még mindig nem rendeződött a Lengyelországnak okozott második világháborús károkért járó német jóvátétel ügye, a lengyelek elvárják ezt – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap a háború kitörésének 85. évfordulója alkalmából a közép-lengyelországi Wielunban tartott megemlékezésen.

A lengyel államfő vasárnap hajnalban Wielunban megemlékezett arról, hogy a kisvárost a német légierő 1939. szeptember 1-jén lebombázta. Tizenkétezer helyi lakos vesztette életét, ők voltak a háború első civil áldozatai.

lengyel államfő
Andrzej Duda lengyel államfő a megemlékezésen / Fotó: AFP

 

A német jóvátétel ügye még nem rendeződött

Lényegében megbocsátottunk, bár emlékezünk

– fogalmazott Duda. Felidézte: még mindig élnek lengyelek tízezrei, akiket személyesen ért a háborús német üldöztetés.  

Az elnök egyúttal aláhúzta: 

a német jóvátétel ügye még mindig nem rendeződött.

Meggyőződését fejezte ki, hogy erre sor kerül. Ez „nemcsak lehetséges, de jár is, mi lengyelek elvárjuk ezt” – fogalmazott Duda.

„Ugyanígy elvárjuk mi és az egész szabad világ is, hogy Oroszország fizessen az ukrajnai bűntettekért, az Ukrajnában ma okozott károkért” – tette hozzá.
Az előző lengyel kormány 6,2 ezer milliárd zlotyra (569 ezer milliárd forint) becsülte a Németország okozta háborús károkat. Donald Tusk jelenlegi lengyel kormányfő viszont februárban úgy ítélte meg: formális szempontok szerint a jóvátétel ügye lezárult, „az erkölcsi, pénzügyi, anyagi elégtételre viszont soha nem került sor”.

Öt évvel ezelőtt, 2019-ben Wielunban Andrzej Dudával együtt Frank-Walter Steinmeier is jelen volt a megemlékezésen. A német elnök akkor bocsánatot kért a második világháborús német bűntettekért, ezt a gesztust idén július 31-én, az 1944-es varsói felkelés előestjén is megismételte Varsóban. Ez alkalomból közölte: a német és a lengyel kormány párbeszédet folytat a berlini Német-Lengyel Ház tervéről, amely a második világháborús lengyel áldozatok emlékhelyeként épülne. „Folyamatban van több egyéb dolog is, a megszállás még élő áldozatai érdekében is” – tette hozzá.

Donald Tusk kormányfő Westerplattén emlékezett meg

Vasárnap hajnalban megemlékezést tartottak a hitleri Németország által szintén szeptember 1-jén megtámadott, a második világháború első európai ütközete helyszíneként számon tartott Westerplatte-félszigeten is. A rendezvényen Donald Tusk hangsúlyozta: nem elég a megbocsátásról beszélni, „nem elég, ha azok, akik megtámadták Lengyelországot, és kirobbantották a második világháborút, bűnbánóan fejet hajtanak”.

Fotó: AFP

A történelmi tanulság levonása ma a leginkább abban áll, hogy „az egész nyugati világ, Európa, a NATO kész kiállni és védekezni azon agresszió ellen, amelynek ma Ukrajna csataterein vagyunk tanúi” – fogalmazott a lengyel kormányfő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.