BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
gyógyfürdő
árvíz

Árvíz: több budapesti gyógyfürdő is veszélyben van

A Dunán levonuló árhullám több fürdőt is érint, ezért a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. megtette a szükséges intézkedéseket a megvédésükre. Az árvíz főleg a Duna menti fürdőket sodorja veszélybe.

A Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig. Munkatársaik már a hét végén megkezdték a fürdő eszközeinek áthelyezését az alagsori és földszinti épületrészekből a vízmentes emeleti szintekre – írta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

gyógyfürdő
árvíz
A Rácz gyógyfürdőt is veszélyezteti az árvíz / Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A mintegy 10 hektáros területen egész napos felügyeletet tartanak az árvíz idején, figyelve a strand területén az esetleges buzgárok kialakulását, őrizve a kutak és medencék állapotát.

Ehhez munkatársaik a Fővárosi Csatornázási Művek által szállított 75 köbméternyi homokból már összekészítettek több mint 4 ezer homokzsákot, amelyeket a kritikus helyeken azonnal fel tudnak használni. Kiemelten kezelik az ipari műemléknek számító, több mint százéves és ez évben felújított hullámgép megóvását – tették hozzá.

A közlemény szerint a Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás

  • a Gellért,
  • a Rudas,
  • a Rác,
  • a Király,
  • a Lukács fürdőt
  • és a Pünkösdfürdői strandot

is veszélyezteti. 

A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti tárlóban közösen ügyelik a forrásokat, amelyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek.

Az árvíz a csatornarendszerekben tehet kárt

Továbbá körültekintően üzemeltetik a medencéket, figyelve töltés-ürítéskor a csatornarendszer észszerű terhelését. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz – írták. A Király fürdő a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ezt az árvízre tekintettel lezárták. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével.

A Lukács fürdő közvetlen összeköttetésben áll a Rózsadomb tövében található Malom-tóval, ezért itt a hegyről hirtelen érkező, nagyobb mennyiségű víz elvezetése okozhat gondot. A fürdő medencéit is folyamatosan figyelik a Duna magas vízszintje miatt – olvasható a közleményben. Hangsúlyozták, hogy minden veszélyeztetett fürdőben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülnek az árvízvédelemre.

Árvíz: így fizetnek a biztosítók kártérítést

Hatalmas árhullám vonul Nyugat-Magyarország folyóin, a Duna és a Lajta is árad. Az árvíz elleni védekezésből katonák és önkéntesek is kiveszik a részüket, azonban még így sem tudnak mindent megvédeni. A biztosítóktól ilyenkor kártérítést lehet kérni. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mi a teendő.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.