BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy napon belül 4000 katonát tud mozgósítani az árvízi védekezésben a honvédség

A honvédelmi miniszter elmondta, hogy több ezer katonát tudnak mozgósítani akár egy napon belül is. Ha az árvíz miatt szükség van rá, ezt a számot folyamatosan emelni tudják.

A vízügy igényei szerint ezer katona azonnal bevethető az árvízi védekezésben, 24 órán belül pedig 4000 mozgósítható – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn Neszmélyen, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.

honvéd
Magyar Honvédség
áradás
árvíz
Az árvíz elleni védekezésben a honvédség is segít / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf / Facebook

A tárcavezető hozzátette, ezt a számot a területvédelmi tartalékosok bevonásával folyamatosan emelni tudják.

A Magyar Honvédség készen áll, és segít a vízügynek, hogy megóvják az emberek életét, az otthonokat

– emelte ki. A Magyar Honvédség helikopterei az árvízi gócpontok felmérésében segítenek, illetve a lánctalpas kétéltű járművek is rendelkezésre állnak – ismertette a miniszter.

Miután 2013-ban sikerült, ez most is sikerülni fog. Össze kell fognunk, mindent meg kell tennünk – jelentette ki, majd megköszönte a civilek munkáját, akik ahogy Neszmélyen, úgy a többi helyszínen is segítenek a homokzsákok töltésében.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, az itteni települések a múlt csütörtöki védelmi bizottsági ülés után kezdték meg a felkészülést, ütemtervet alkottak a védekezési módokra. A Vízimolnár utca Neszmély egyik legnehezebben védhető része, itt reggel 8 órától építik a nyúlgátat a katonák.

Árvíz: Közzétették az önállóan védekező települések listáját - itt segíthetnek a civilek

Az OVF javasolja azt is, hogy a segíteni akarók keressék fel annak a településnek a honlapját vagy közösségimédia-oldalait, ahol segíteni szeretnének.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.