BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
novák katalin

Novák Katalin egy civil szervezet élén folytatja pályafutását

Az X-Y Worldwide a globális születésszámok növekedésével foglalkozik. A kinevezését Novák a Twitteren jelentette be.

Novák Katalin egykori köztársasági elnök hétfőn az Twitteren bejelentette, hogy az X-Y Worldwide nevű, születésszám-növeléssel foglalkozó civil szervezet vezérigazgatójaként fog dolgozni a jövőben.

novák katalin
Novák Katalin az X-Y Worldwide civil szervezet élén folytatja pályafutását / Fotó: AFP

A civil szervezet missziója az olyan társadalmi-gazdasági és kulturális akadályok leküzdése, amelyek megakadályozzák az egyéneket abban, hogy megvalósítsák családalapítási ambícióikat.

Az X-Y Worldwide a világ vezetőivel, politikai döntéshozókkal és oktatókkal együttműködve bizonyítékokon alapuló, fenntartható stratégiákat dolgoz ki, hogy segítsen a nemzeteknek leküzdeni a születésszám globális csökkenésének hatásait

– írta a volt köztársasági elnök.

Mivel a világ összes születésszámának csúcspontja 2013 körül volt, és azóta mintegy 10 százalékkal csökkent, ma a világ népességének háromnegyede olyan nemzetekben él, ahol a születési ráta nem fenntartható, azaz a népességük fenntartásához szükséges szint alatt van. A legszélsőségesebb eset Dél-Korea, ahol a születések száma húszévente a felére csökken, de még az USA is hasonló utat követ az Európai Unióval együtt.

Az X-Y szerint ez az emberiség előtt álló legnagyobb válság, a történelem során még egyetlen nemzet sem élte túl ezt a válságot.

Novák még februárban mondott le köztársasági elnöki pozíciójáról, miután hatalmas botrány pattant ki abból, hogy hatalmát arra használta, hogy egy pedofilügyben érintett személynek kegyelmet adjon.

Megtörte a csendet: lemondása óta először szólalt meg Novák Katalin

Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.