BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordközeli vízmennyiség érkezik a Szigetközbe

Több mint tíz éve nem látott árhullám érkezik a Dunán. A szakemberek gőzerővel készülnek az árvíz elleni védekezésre. A Szigetközben lesz legkorábban forró a helyzet.

Rekordközeli vízmennyiség érkezik az árvízzel a Szigetközbe, ahol már jelen van az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) több mint ötszáz szakembere – mondta az OVF szóvivője hétfő reggel. Siklós Gabriella az M1 Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy a legfrissebb előrejelzés szerint egyre biztosabb, hogy a Dunán nagyon nagy mennyiségű víz érkezik az országba. Hozzátette, az Országos Vízjelző Szolgálat szakemberei jelenleg úgy látják, hogy a 2013-as tetőzéseknél a Budapestig tartó szakaszon és a fővárosban átlagosan körülbelül 40 centiméterrel alacsonyabb lesz a vízállás.

Árvíz - Az áradó Duna Budapestnél
eső
Aggasztó adatokat közölt a vízállásjelentés / Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

Elmondta, mivel a Traun, az Enns és a Bécsi-medence vízgyűjtő területein még mindig esik az eső, ezeket az adatokat még pontosítani kell majd. Vízügyes szempontból a legsúlyosabb helyzetre a Szigetközben és a Lajta mentén lehet számítani, hiszen oda érkezik meg először Magyarországra az árhullám a Dunán.

A szóvivő elmondta, hogy a Szigetközbe érkezett szakemberek mellett a tiszai vízügy munkatársai is készenlétben állnak, szükség szerint segíteni tudnak. Emellett folyamatosak az átvezénylések, azok a nyugat-dunántúli vízügyesek, akik 24 órával ezelőtt még a Rába és a Mura mentén védekeztek, már mennek át a Dunához segédkezni.

Önkéntesekre is szükség lehet az árvíz elleni védekezésben

Hangsúlyozta, folyamatos a felkészülés az önkormányzatoknál is, ahol ott vannak a vízügyi műszaki irányítók, valamint velük együtt a katasztrófavédelmi szakemberek is. A Dunán mintegy ezer kilométeren állami védvonalak is vannak, ahol a vízügyesek szükség szerint elsősorban a katonák segítségét is igénybe tudják venni a munkáknál.

Siklós Gabriella kitért arra, hogy akik szeretnének részt venni az árvízi védekezésben, azok a polgármestereknél jelentkezhetnek; ők koordinálják azoknak az önállóan védekező településeknek a védekezését, ahol önkéntesek segítségére van szükség. E helységek listája elérhető az OVF közösségi oldalain.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.