BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MÁV-nak minimum 1500 milliárd forintra lenne szüksége, hogy modernizálja a járműveit

A MÁV új vezérigazgatója elmondta, hogy 15 projekt valósul meg 2 milliárd euróból.

„A következő öt-nyolc évben a MÁV-nak legalább 1500 milliárd forintra volna szüksége a teljes vasúti járműpark modernizálásához” – mondta az Indexnek Hegyi Zsolt, a vasúttársaság új vezérigazgatója. 

IMG_1560, bagolyvonat
pótlóbusz
A MÁV új vezérigazgatója elmondta, hogy 15 projekt valósul meg 2 milliárd euróból / Fotó: Vémi Zoltán

A MÁV-vezér többek között arról is beszélt, hogy az első feladat „kimaxolni a saját tulajdonú járműveik hadra foghatóságát”: például 100 IC-kocsi vár különböző alkatrészekre és karbantartásokra. 

A másik legfontosabb teendő az új járművek beszerzése – itt azonban hozzátette, hogy a beszerzések jellemzően kormányzati forrásból történnek, így ennek előkészítését a minisztériummal dolgozzák ki. „A piac gyártókapacitásai pedig meghatározzák azt, hogy a jármű hány év múlva érkezhet meg. Aki ezt az időt nem tudja kivárni – márpedig mi nem tudjuk –, az megpróbálhat használt járművekhez jutni” – jegyezte meg.

A késésekről úgy nyilatkozott, hogy 

az InterCity-vonatok összesen 110 ezer percet késtek augusztusban, ebből nagyjából 20 ezer perc késés a balatoni vasútvonalaknak tulajdonítható.

Hangsúlyozta: meg kell találni azokat a beavatkozási pontokat, ahol úgy tudnak beleavatkozni a pályába, hogy felszámolják a leginkább dominóhatást kiváltani képes okokat. „Sok mindent végig kell nézni, kezdve azzal, hogy nagyon sok az egyvágányú pályaszakasz Magyarországon. A Balaton ebben különösen érintett, és a balatoni vonatok menetrendszerűsége kifejezetten rossz, miután a vonatok egymásnak adják át a késést az egyvágányú pályák miatt” – közölte.

MÁV: erre megy el kétmilliárd euró

Az Európai Beruházási Banktól kért egymilliárd eurós hitellel és a magyar állam által hozzátett egymilliárd eurós önerővel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy 15 projekt valósul meg a pénzből. 

„A nagy részük pályakorszerűsítés, 

de nem elromlott-kicseréljük típusú, hanem mindegyiknél van hozzáadott érték, azaz kivétel nélkül olyan beavatkozások ezek, amelyek már előre illeszkednek a nagyobb ívű vasútfejlesztési tervekbe is” – fejtette ki.

A HÉV-járatok ritkításról a MÁV új vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy 

járműhiány van, döntés még nincs, megoldás viszont lesz – röviden így tudnám összefoglalni a helyzetet. 

„Az, hogy a HÉV-flotta elöregedett, nem két napja vagy két éve derült ki, hanem évtizedek óta kiszámíthatóan tudni lehet. Erre a kihívásra nem politikai, hanem szakmai választ kell adni, én legalábbis csak ilyet tudok. A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti. A sajtóban megjelent mértékű módosításokat tehát határozottan cáfolom, mindegy, hogy ki milyen papírra hivatkozik: nincs menetrendi döntés, de még nem is kell, hogy legyen” – állapította meg Hegyi Zsolt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.