BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A steaken vitatkoznak a spanyolok

Alberto Garzon spanyol fogyasztóvédelmi miniszter szerdán egy Twitteren közzétett videóban a vöröshús fogyasztás és a klíma kapcsolatát boncolgatta. A hatás nem maradt el, kormányzati kollégái is elítélték a politikust.

A miniszter szavai – melyben a túlzott húsfogyasztás fenntarthatatlanságára világított rá – azonnali felháborodást váltottak ki az országban – írja a Bloomberg.

Fotó: AFP PHOTO/JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP PHOTO / JEAN-FRANCOIS MONIER

Az országban a húsfogyasztás tavaly 10,5 százalékra emelkedett, fejenként 50 kilóra, ami a javasolt érték duplája. Az országban 2,5 millió ember dolgozik a húsiparban, és 9 milliárd euró exportot generál. Az ország mezőgazdasági minisztere, Luis Planas szerint a szarvasmarha termelőket igazságtalan támadás érte, és azok tiszteletet érdemelnek.

Pedro Sanchez miniszterelnök pedig Litvániában – ahol hivatalos látogatáson tartózkodott – arról beszélt, hogy semmi sem jobb mint egy tökéletesre sütött steak.

Ugyanakkor ha Spanyolország szeretné a klímacéljait teljesíteni, akkor az üvegházhatású gázok kibocsátását a mezőgazdaságban is csökkentenie kell. A szektor, melyet ezen a téren csak a szállítmányozás előz meg, felel a kibocsátás 14 százalékáért. A húshelyettesítő termékek piaca egyre növekszik ugyan, ám a kulturális tradíciókkal nem képes versenyezni, így végül Garzonnak is visszakoznia kellett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.