BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bárhogy is lesz Ukrajnában, az oroszok küszöbére lép a NATO

Akár legyőzi a NATO-tagságra áhítozó Ukrajnát Oroszország a következő hetekben, akár nem, a katonai szövetség a nyárra a kelet-európai óriás küszöbéig terjeszkedik. Moszkva fenyegetően reagált az erről szóló hírekre.

Moszkva haragját váltotta ki és háborúhoz vezetett, hogy a szomszédos Ukrajna az elmúlt évtizedben közelebb manőverezett a Nyugathoz és az Észak-atlanti  Szerződés Szervezetéhez, a NATO-hoz. Bármilyen véget is ér a február végén kezdődött orosz invázió Ukrajnában, már biztosnak látszik, hogy az agresszió következtében pont az történik, amitől Moszkva tartott, bár másképpen: a NATO gyűrűje szorosabbra fonódik.

Fotó: ANDERS WIKLUND / AFP

Az ukránok lerohanásától megrettent, hivatalosan eddig semleges Finnország és Svédország - akik azonban már korábban is együttműködtek a NATO-val - várhatóan hamarosan csatlakozhat az oroszokkal az agresszió miatt feszült viszonyba került katonai blokkhoz. Ez azt jelenti, hogy egyszer csak NATO-erők jelennek meg Vlagyimir Putyin elnök szülővárosától, Szentpétervártól alig 160 kilométerre északnyugatra, és az északi-tengeri orosz flotta fő támaszpontjainak közelében.

Fotó: JONATHAN NACKSTRAND / AFP

A héten szaporodtak a finnek és svédek küszöbön álló csatlakozásáról szóló hírek, amelyek – mint már korábban is – azonnal fenyegető orosz reakciót váltottak ki.

„Heteken, nem hónapokon belül” várható a döntés a csatlakozásról a NATO-hoz, és a konzultációk a parlamenttel megkezdődtek – közölte szerdán Sanna Marin finn miniszterelnök.

A The Times brit napilap finn hivatalos forrásokat idézett, akik szerint a döntés már május elején megszülethet, de legkésőbb a június 25-i nyárközép fesztivál idején. Nagy vita nem várható, a 200 törvényhozó közül mindössze hatan állnak a csatlakozás ellenzőjének hírében.

A svédeknél mások lehetnek az arányok, de Magdalena Andersson miniszterelnök, miután szerdán találkozott Sanna Marinnal, azt közölte, hogy ők is dönteni szeretnének még jóval a szeptemberi választások előtt. A Svenska Dagbladet napilap úgy értesült: Andersson már döntött is, és júniusban hivatalosan is bejelentik a csatlakozási szándékot.

A közvélemény az elmúlt hónapokban mindkét országban a csatlakozás oldalára állt. A hétfőn közölt legfrissebb finn közvéleménykutatás szerint a polgárok öthatoda szeretné a belépést. A svédeknél is meghaladja az arány az ötven százalékot egy múlt héten közölt kutatás szerint, és még többen támogatnák a csatlakozást, ha a szomszédos finnek  is a belépésről döntenének. 

Oroszország 100 ezer katonát is képes összevonni egy helyen egy ország ellen anélkül, hogy mozgósítaná a tartalékosokat, és ezt az ijesztő helyzetet megtapasztalhattuk Ukrajna határán - idézte a brit lap Pekka Haavisto finn külügyminisztert.

Azt is láthattuk, hogy a nem konvencionális fegyverekről egyre könnyedebben beszélnek.... Finnországban aggódnak az emberek: mi van, ha olyan konfliktus következik, amelyikben ilyen fegyvereket használnak fel? Mi lesz a mi válaszunk, hogyan védjük meg az embereket?

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az ország biztonsági tanácsának alelnöke nem éppen megnyugtatóan reagált az  északról érkező hírekre. Ha a NATO beteszi a lábát a térségbe, akkor aligha lehet megőrizni a Baltikum mentességét az atomfegyverektől – írta a Telegram üzenetalkalmazásban a Financial Times jelentése szerint.

Ha Svédország és Finnország csatlakozik a NATO-hoz, a szövetség szárazföldi határa Oroszországgal több, mint megduplázódik... Természetes módon ezeket a határokat meg kell erősíteni

– írta Putyin elnök politikai szövetségese.

Medvegyev ki is fejtette, mire lehet számítani. A szárazföldi csapatokat és a légvédelmet is "jelentősen megerősíteni" lesz szükséges, és jelentős haditengerészeti jelenlét a Finn-öbölben.

Ha ez megvan, a Baltikum atommentes státusza nem lesz lehetséges. Helyre kell állítani az egyensúlyt

– tette hozzá.

Ha valaki azt gondolná, az 5,5 milliós Finnország és a 10,4 milliós Svédország aligha jelenthet a 44 milliós Ukrajnához mérhető kihívást az oroszoknak, érdemes számba venni, hogy mindkét ország jól finanszírozott és hatékony fegyveres erővel rendelkezik. 

Az oroszokról rossz történelmi emlékeket hordó Finnország férfi állampolgárai számára hadkötelezettség van 18 éves koruktól. „Amennyiben nem töltötted le a sorkatonai vagy polgári szolgálatot, maximum annak az évnek végéig kaphatsz útlevelet, amelyben 28. életévedet betöltöd” – olvasható a budapesti finn nagykövetség honlapján.

A finn hadsereg aktív állománya 21 500 fő, de 900 ezres a tartalék, és gyorsan fegyverbe tudnak állítani egy 280 ezres, jól képzett sereget, amit már elegendőnek tartanak az elrettentéshez. A finn hadsereg hatalmas tüzérséggel és tankállománnyal rendelkezik, és modern légierővel, amit 64 F-35-ös vadászrepülőgéppel erősítenek meg. Az ország a 2010-es évek végén még csak a GDP évi egy százalékát költötte a honvédelemre, a múlt héten azonban ezt 2 százalékra emelték, ami csak az idén 700 millió eurós plusz költségvetést jelent.

Ami a NATO-csatlakozási folyamatot illeti: egy évet is igénybe vehet, mire Finnország hivatalosan is taggá válik, és érvényes lesz rá az egymás kölcsönös megvédését garantáló cikkely. A kormánynak két körben kell konzultálnia a parlamenttel, majd a csatlakozást ratifikálnia kell a 30 jelenlegi tagállamnak. A The Times külön megemlíti, hogy közöttük van a Kremllel barátságos Magyarország is, holott a magyar kormány nem adta jelét, hogy ellenezné Finnország NATO-csatlakozását.

A kilátások miatt, hogy Oroszország növelheti katonai jelenlétét a térségben, Svédországban sokáig habozó magatartáshoz vezetett. Andersson miniszterelnök még március elején is visszautasította az ellenzék javaslatát, hogy fontolják meg a NATO-tagságot, azzal érvelve, hogy ez fokozná a térség destabilizálódását. Ez az álláspont a héten hirtelen megváltozott.

Ez egy nagyon fontos időszak a történelemben. Volt a február 24 előtti világ, és van az utána lévő

– mondta a svéd kormányfő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.