A vártnál jóval nehezebb az EU-nak az oroszországi gázszállítások kiváltása

Európa szenved az át nem gondolt, a következményekkel nem számoló szankciók bevezetésétől, az energiahiánytól. A Nyugat egészében véve nincs felkészülve a szankciópolitika tömeges alkalmazására, írják tekintélyes elemzők. Aki szankciósorozatokkal gazdasági háborúba bonyolódik, annak háttér-hadigazdasága kell hogy legyen – figyelmeztet a Der Spiegelben Nicholas Mulder történész, a Cornell egyetem oktatója.

Miközben a fő gond az oroszországi gázszállítások gyors pótlása, a (vélhetően alapvetően az emberi tevékenység kiváltotta) klímaváltozás következtében főleg Dél-Európában hatalmas erdőtüzek tombolnak, a kormányok kétségbeesetten keresik a megoldást. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője „tűzoltómisszióban” Azerbajdzsánban járt, megállapodott a SOCAR állami fosszilisenergia-csúcströszt vezetőivel, a bakui kormánnyal, hogy 2027-re megduplázzák, mintegy 20 milliárd köbméterre emelik az azeri gázszállításokat Európának.

Ám ez rövid távon, a következő télig, a gyaníthatóan nehezebb 2023-as évig aligha húzza ki a csávából az oroszországi gázszállítások drasztikus csökkenésével kényszerhelyzetbe került uniót. És ha figyelembe vesszük, hogy 

az Európai Unióba irányuló oroszországi földgáz mennyisége 2020–2021-ben évente elérte a 180 milliárd köbmétert, 

kiderül, hogy Azerbajdzsán földgázszállításaival nem mentheti meg még hosszabb távon sem az EU-t.

Európa, annak meghatározó fontosságú, legnagyobb gazdasága, Németország kénytelen szembenézni a tényekkel: nem jól állnak a gáztárolók feltöltésében. Peissen (Szászország-Anhalt) csak 19,36 százalékban, a Bayernugs (Bajorország) 26,26 százalékban, az Astora (Alsó-Szászország) 34,51 százalékban és az Uniper-tároló (Észak-Rajna–Vesztfália) 56,16 százalékban van feltöltve. E tekintetben rosszabb az ország helyzete, mint 2020 hasonló időszakában.

Nyugat-Európában az Ukrajnában zajló háború kiváltotta többelemű (energia-, pénzügyi, iparitermelés-csökkenési) válságból való kikeveredésre a klasszikus módszerhez nyúlnak, az (újra)államosításhoz. Az új francia vezetés mintegy tízmilliárd eurót szán rá, hogy megszerezze az EDF Energyt, a brit energiatermelő nagyvállalatot is ellenőrző francia EDF-et (Électricité de France). Az EDF jelenleg is 84 százalékban a francia kormány tulajdona. Párizs kora ősszel tendert szándékozik kiírni, amelyben a vállalat minden egyes részvényéért 12 eurót ajánl, hogy százszázalékban tulajdonossá váljon. Ez valamivel több, mint az EDF-papírok jelenlegi tőzsdei ára – amelyeknek az árfolyamát, mint a londoni The Financial Times megjegyzi, a hír bejelentése mintegy 15 százalékkal tolta feljebb.

Párizs a totális államosítással nyújt egyben tőketámogatást a villamosenergia-generáló vállalatnak, amely a közeli években hat új atomreaktort tervez építtetni Franciaországban. Az atomenergia termelése a francia állami politika szerves része, amellyel csökkentik az ország szén-dioxid-lábnyomát, javítják a klímavédelmi célok elérési esélyeit. Tegyük hozzá, Németország, az EU meghatározó hatalma gyökeresen eltérően ítéli meg az atomenergia szerepét, ami cseppet sem segíti a széthúzás ellen küzdő Brüsszelt.

Részleges államosítás fenyegetheti a düsseldorfi Unipert, Németország legnagyobb földgázimportőrét is, amely az államtól vár segítséget. A cég nagy bajba került, amikor a Gazprom elkezdte radikálisan csökkenteni a Nyugat-Európának szállított földgáz mennyiségét, és üzenetet küldött az Unipernek (is), hogy rajta kívül álló okok (vis maior) miatt nem tudja teljesíteni a szállítási szerződésben vállaltakat.

„Nem hisszük, hogy ez a lépés igazolható” – mondotta az AFP-nek július 19-én az Uniper szóvivője. Ám a helyzet kulcsa továbbra is a szállító Gazprom kezében van, és ha az Uniper az államok közti gazdasági ügyekben illetékes stockholmi nemzetközi döntőbírósághoz fordulna is (amiről egyelőre nincs szó), évekig tartó pereskedés kezdődhetne. És még ha a Gazpromot elmarasztaló ítélet születne is, a jelenlegi és a jövőbeni Európa–Oroszország-viszonyt jellemző rendkívüli lehűlés közepette aligha valószínű, hogy az oroszországi energia-megavállalat elfogadná, mi több, végre is hajtaná az esetleges stockholmi ítéletet.

Az Uniper korábbi problémái orvoslására kétmilliárd eurós hitelt vett fel a minap a frankfurti KfW-től, Európa és a világ egyik legnagyobb fejlesztési bankjától, amelynek a mérlegfőösszege tavaly elérte az 551 milliárd eurót.

A KfW 80 százalékban a német állam, 20 százalékban a Német Szövetségi Köztársaság tagállamai tulajdona.

Hogy elég lesz-e az állam támogatása, és nem fordulnak-e újabb cégek a berlini kormányhoz támogatásért, az vitatott. Mit ahogy az is, hogy a kormánykoalíció három tagja (szocdemek, szabad demokraták, zöldek) mikor tud zöldágra vergődni a közös energiapolitikai alapokat illetően. A vita középpontjában az atomenergia és a földgáz–kőolaj–szén trió (átmeneti) szerepe áll. A gázellátás prése körüli viszály kimenetele, amelynek fegyverként való használata elsősorban a németeket sújtja, kiszámíthatatlan. Berlinben egyesek nem zárják ki, hogy Moszkva újabb gázfegyvercsapást mér Brüsszelre, és az Északi Áramlat 1. nem indul újra. A kör bezárulhat.

A problémák szélesebb merítésű szűrése sem mutat fel biztató fejleményeket. Feltárja annak eshetőségét, amit a Der Spiegel egyelőre kérdőjeles formában jelez („Növekvő Ukrajna-fáradtság az USA-ban?”) „Az infláció, a növekvő üzemanyagárak és a mérgező (bel)politikai folyamatok rombolják az Oroszország elleni proxikonfliktus  (proxy conflict) támogatottságát” – írja vezető anyagában Kijev legfontosabb támogatójáról a The Economist. Ezt tetézik a Nyugat-Európából érkező hírek, hogy az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyekből, páncélelhárító, kézifegyverekből, rakétákból egyre nagyobb mennyiségek bukkannak fel a az illegális nemzetközi fegyverkereskedelemben. Aggasztó, bár korábban megjósolt folyamatok elindulásáról van szó.