Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, a hétvégi olaszországi választásokat valószínűleg megnyerő jobboldali koalíció egyik kulcsfigurája közölte, hogy 30 milliárd eurós költségvetési csomagot szeretne tető alá hozni, hogy ebből támogassák a vállalkozások megemelkedő energiaköltségeit.
A javaslathoz azonban lesz néhány szava Giorgia Meloninak is, aki közvélemény-kutatások szerint a legnépszerűbb párt, az Olasz Testvériség elnökeként várhatóan miniszterelnök lesz. Salvini már Mario Draghi kormánya idején is sürgette a költségvetés kiadási oldalának növelését, Draghi akkor nemet mondott, Salvini erre gyakorlatilag megbuktatta, mire Super Mario mégiscsak összedobott egy a GDP 2 százalékát kitevő, 17 milliárd eurós búcsúajándékot. Az olasz államadósság szintjének fenntarthatósága folyamatosan aggasztja a befektetőket, az EKB nem véletlenül talált ki –gyakorlatilag Olaszországra szabva – egy speciális kötvényvásárlási programot.
Olaszországban azonban ritka a stabil kormányzás, a második világháború óta futószalagon váltják egymást a különböző kabinetek. Ennek alapján elég nagy a valószínűsége annak is, a következő kormány sem tölti ki teljes ciklusát.
Árulkodó, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa, Giorgia Meloni egyetlen hanggal sem kommentálta Salvini bejelentését.
Nem mintha nem értene vele egyet, a dolog hátterében a két nagy egójú politikus borítékolható konfliktusa áll. Salvini már jóval Meloni felemelkedése előtt dominálta az olasz belpolitikát, meghatározó embere a többször is kormányra került Ligának. A koalíció harmadik szereplője, Silvio Berlusconi szintén régi motoros, viszont számára már az is siker, hogy visszatér a hatalomba, nem valószínű, hogy bele tudna szólni a „nagyok” dolgába.
A hárompárti együttműködést „compatto”-nak, vagyis szorosnak, kompaktnak nevezik, de ez könnyen lehet, hogy csak a szokásos választások előtti propagandafogás, demonstrálandó a pártok egységét.
A háttérben minden szereplő tisztában van azzal, hogy a lapokat Meloni osztja.
Az ő nyilvánosan is hangoztatott és hangsúlyozott álláspontja viszont az, hogy gazdasági szempontból is hiteles kormányt akar – gesztus ez a befektetőknek, no meg persze a Brüsszeltől várt eurómilliárdoknak. Ez viszont erősen megkérdőjelezi a Berlusconi által szorgalmazott nyugdíjemelést és a Salvini által követelt adóváltoztatásokat.
Meloni közölte azt is, hogy a választási eredményekig nem hajlandó nevekről és pozíciókról tárgyalni. Erős jelzés ez Salvininek: én vagyok a főnök, én osztom a pozíciókat. Salvininek így nem maradt más választása, mint nyelni egyet és elfogadni a feltételeket. A jövőbeni koalíció túlélései esélyeit az határozza meg, hogy ezt az „alávetettséget” meddig hajlandó elfogadni.
Salvini és Meloni szövetségesek, de ugyanazért a választói bázisért küzdenek.
Kettejük között az erőviszonyokat jelenleg az határozza meg, hogy Meloni a friss, feljövőben lévő szereplő, Salvini pedig két kormány politikai terhét is cipeli. Amikor először miniszter volt és előrehozott választásokat szorgalmazott 2019-ben, törekvése a visszájára fordult és kirakták a kabinetből. Másodjára viszont sikerült Draghit megbuktatnia – pont egy olyan időszakban, amikor Olaszországnak stabilitásra lett volna szüksége.
Az eredmény: Meloni utcahosszal vezet a közvélemény-kutatásokban, viszont nem teheti meg azt, hogy a „kormánybuktató” Salvinit ne vegye be kormányába.
Így regnálása elsődleges feladata az lesz, hogy Salvinit kordában tartsa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.