BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az osztrákok is nagyobb szigort szeretnének az eurózónában

Az osztrák központi bank vezetője 75 bázispontos kamatemelést szorgalmaz az eurózónában, hogy elkerüljék az ár-bér spirál kialakulását.

Robert Holzmann, az osztrák központi bank elnöke, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja az irányadó kamat további 75 bázispontos növelését javasolja, ezzel a decemberi kamatdöntés után 2,25 százalékra nőne a kamatszint. 

Az EKB már többször emelte az alapkamatot. Fotó: Daniel Roland / AFP

Idén októberben 10,6 százalékkal nőtt az infláció az eurózónában, a bruttó bérek jócskán le vannak maradva ettől az ütemtől.

 

Szintén a héják csoportjába tartozik a szlovén központi bank elnöke, Bostjan Vasle is, ő is el tud képzelni egy markánsabb kamatemelést, mint ahogy Klaas Knot, a holland jegybank elnöke is. Azonban Philip Lane, az ECB vezető közgazdásza, a galambok prominens képviselője hétfőn azt írta, hogy most már egy kisebb is elég lehet. 

Lane mögött erős politikai támogatottság áll: Emmanuel Macron francia elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is arra figyelmeztettek, hogy a piaci egyensúly miatt már csak finomhangolásra van szükség.

Holzmann viszont úgy véli, nem kéne megvárni az inflációs várakozások rögzülését – írja a Financial Times.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.