BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Már halálos áldozatai is vannak a gyógyszerhiánynak

Egyre több európai országban jelentenek gyógyszerhiányt. Főleg antibiotikumokból és a légúti megbetegedéseket kezelő készítményekből nincs elég. Az államok különböző intézkedésekkel enyhítenék a hiányt, ami már emberéletekbe is kerülhetett.

Az influenza és a légúti óriássejtes vírus (RSV) járványai a szokásosnál korábban kezdődtek és erősebbek, valamint a gyermekek körében a streptococcus okozta torokfájás is nagyobb arányban terjedt el a korábbiakhoz képest. A megnövekedett keresletre a gyártók nem készültek fel, ezért egyes gyógyszerekből európai szintű hiány lépett fel az utóbbi hónapokban.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság

Felmérést végeztek 29 európai ország gyógyszertári szervezeteiben, s kiderült, hogy 

az államok majdnem negyedében hatszáznál is több, ötödében mintegy 200-300 gyógyszer hiányzik. Négy országból pedig azt jelentették, hogy a gyógyszerhiány halálhoz vezetett.

A kutatás rámutatott arra is, hogy az országok háromnegyedében nagyobb a készlethiány, mint egy évvel ezelőtt. 

A belga hatóságok 300, a németek 408, az osztrákok 600-nál, az olaszok pedig 3000-nél is több gyógyszer hiányáról számoltak be. Igaz, ezek között előfordulnak ugyanolyan hatóanyagú készítmények is, azaz a fenti számoknál kevesebb hatóanyag hiányzik. Ellátási problémákról magyarországi nagykereskedők is beszámoltak.

Hiánycikkek az antibiotikumok, köztük magas arányban a légúti fertőzések kezelésére használt amoxicillin, de sok helyen elfogytak a köhögés elleni szirupok, a gyerekeknek adható paracetamol tartalmú készítmények és a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is.

Paracetamo
Elfogytak a készletek paracetamolból is. 
Fotó: Getty Images

 

Miért van hiány ilyen sok gyógyszerből?

A hiány több okra vezethető vissza. A kialakult helyzetben a megnövekedett keresletnek és a szűk kínálatnak is szerepe van.

Egyrészt a szokásosnál többen betegedtek meg járványos fertőzésekben, mivel általánosságban az emberek immunrendszere legyengült. Európában jelenleg tridémia van, azaz az ilyenkor szokásos influenza mellett nagy arányban jelen meg a légúti óriássejtes vírus (RSV), továbbá a Covid–19 omikron-változata is terjed.

A Covid–19 elleni lezárások és maszkhasználat miatt az emberi szervezet kevésbé érintkezett a körülötte lévő kórokozókkal, így fogékonyabbá vált a rázúduló vírusokra és baktériumokra. Orvosok közül is többen számolnak be gyakoribb megbetegedésekről. A védőfelszerelés őket is megóvta a fertőzésektől, de a maszkhasználat elhagyásával kitettebbé váltak. Ráadásul az enyhe, nyirkos időjárás rendkívül kedvező közeg a kórokozók terjedéséhez. Hazánkban is rengetegen küzdenek influenzaszerű tünetekkel.

Másrészt a gyártókat felkészületlenül érte a szokásosnál magasabb kereslet a légúti ferzőzések kezelésére szolgáló gyógyszerek iránt. A gyógyszerkínálatra kihatott az infláció, az energiaválság, a nyersanyaghiány és a gyártási kapacitáskorlátok is.

Van olyan cég, amely csődöt jelentett, míg egy másik például a negyedével csökkentette termelését. Az egyik legnagyobb európai gyártó, a Sandoz szóvivője arról számolt be, hogy még képesek előállítani megfelelő mennyiségű utánpótlást, de a jövőre nézve már „kihívásokkal néznek szembe”.

Harmadrészt felkapott trend miatt is hiányozhatnak életmentő medicinák. Egy cukorbetegségre szánt gyógyszer azért vált hiánycikké, mert az interneten elterjedt, hogy csodás fogyókúrás eredményt ad.

Megközelítések a hiány enyhítésére

A termékek és szolgáltatások szabad áramlása hiába az Európai Unió egyik alapelve, egyes országok a hazai ellátás védelmében korlátozzák az exportot. Így tett Görögország, Románia és Belgium is. Franciaország, Németország, Hollandia és Svédország pedig más kormányzati intézkedésekkel javítaná a készletezést. Például a francia és a német patikusok már gyógyszereket is készíthetnek.

A német orvosi kamara elnöke „informális bolhapiac” létrehozását javasolta. Így az emberek a már kiváltott, de fel nem használt gyógyszereiket rászoruló betegeknek adhatnák. 

Az unió gyógyszerfelügyeleti hatósága, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a szabályok lazítását javasolta. Jónak tartaná, ha a patikák annyi gyógyszert adhatnának ki, amennyi az adott beteg kezeléséhez szükséges, azaz bevezethetnék az egyedi adagolást. 

A közelmúltban uniós szinten is változtattak a szabályozásokon. Az EMA a gyógyszerhiány nyomon követésére kibővített hatáskört kapott, és létrehozták az Egészségügyi Vészhelyzeti Felkészültségi és Reagálási Hatóságot, amely akár az egész uniónak vásárolhat gyógyszereket. Igaz, a tagállamok még nem kérték a szervezet szolgáltatását, mivel rendkívül hosszú, bürokratikus folyamat után juthatnának hozzá a termékekhez.

Az Európai Gyógyszerügynökség hiányokkal foglalkozó munkacsoportja csütörtökön javasolhatja az Európai Bizottságnak, hogy a gyógyszerhiányt úgynevezett jelentős eseménynek nyilvánítsa, így engedve teret újabb szabályozásoknak – írja a Politico. Az Európai Bizottság már dolgozik egy új jogszabályon a megfelelő készletek biztosítására.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.