Német atomstop: visszanyalhat a fagyi?

Sokan felesleges nyakassággal vádolják a németeket, akik egy 2011-ben, három hónappal a fukusimai atomerőmű-szerencsétlenség után egy Bundestag-határozattal elkezdett folyamatot akarnak beteljesíteni: a végleges kiszállást az atomenergiából. Arra figyelmeztetnek, hogy az idei tél szerencsésen alakult, a németek pukkadásig tölthették a földgáztárolóikat, nem volt nagyon hideg, és a kínaiak még a Covid–19 utóhatásával kínlódtak. Ám a szerencse nem garantált, a 2023/2024. év hordozhat meglepetéseket.

Mindenekelőtt Kína ismét talpra áll, gazdasági növekedése 2023-ban elérheti az 5,5 százalékot, ami az uniós hétszerese, és az Egyesült Államok gazdaságnövekedésénél ötször gyorsabb. Ez azt jelenti, hogy 

Kína gazdasági magára találása és Nyugaton az oroszországi gázról való radikális lemondás várhatóan tovább erősíti a gáz drágulását. Ez csökkenti a német ipar, gazdaság nemzetközi versenyképességét is, nem beszélve a lakosság érintettségéről. És az ukrajnai katonai helyzet kiszámíthatatlansága, Kijev egyre növekvő támogatásigénye sem járul hozzá a berlini szövetségi kormány szándékolt egyensúly-politikájához.

Lemondás vagy reneszánsz

Eközben Európa jó néhány országában az atomenergia reneszánszát tapasztaljuk. Az EU27-ek mintegy a felében működnek atomerőművek. Magasan a legtöbb Franciaországban van (56 atomreaktor, amely az ország áramszükségletének a héttizedét biztosítja).

Az Ukrajna-helyzet kiélezte az oroszországi Roszatom (a világ egyik legnagyobb erőműépítő, -üzemeltető) vállalat kelet-közép-európai jelentős érdekeltségeinek problémáját. Az oroszországi polgári-katonai megacég az ukrajnai inváziót követő szankciósorozattal jelentős piacokat vesztett. (A Roszatom 275 ezer alkalmazottjából mintegy 90 ezren dolgoznak az atomfegyverszektorban. A nemzetközi feszültség is közrejátszik abban, hogy a katonai szektor aránya nő a Roszatomnál.)

Bye-bye, ambiciózus német klímavédelmi program, riogatnak Berlinben is – nem alaptalanul. Európa legerősebb gazdaságában energiaforrásként marad a németeknek a roppant környezetszennyező kő- és barnaszén, és az atomerőműveknél nagyobb környezeti terhelést előidéző földgáz, kőolaj, a szénhidrogének. Már 2022-ben is a német villamosáram-termelés egyharmadát a szénerőművek adták. Aggasztó, hogy a „szén-áram” termelése egy év alatt (2021–2022) csaknem 10 százalékkal nőtt. És ilyen feltételekkel, amelyeket sokan az „ugrás a sötétbe” mondattal jellemeznek, 

És a német energiaellátási bizonytalanság kísérőjelenségeként komoly, hosszabb távon jelentkező gondokat látni az ország iparában, a külkereskedelemben. Például már most csökken a külkereskedelmi mérlegtöbblet. A német gazdaság kivitelorientált, de már messze van a korábban büszkén emlegetett „exportvilágbajnok” címtől. Egyik legnagyobb piaca éppen a világexportot domináló Kína, amellyel a berlini politikai vezetés tengelyt akasztott. És nem látni terveket – sem Berlinben, sem pedig a kínaiakkal hasonlóképpen keményebb bánásmódot szorgalmazó brüsszeli EU-vezetésben –, amelyek megalapoznák a Pekinggel való bizonyos mértékű gazdasági kapcsolatleépítést, biztosítanák a helyettesítő piacokat.

Belső feszültség

Nem beszélve arról, hogy foghíjas az egységes energiapolitikai gondolkodás – kiváltképpen az ezzel szervesen összefüggő klímapolitikai felfogás – a kormányon lévő berlini hármas fogat tagjainál. Vannak, akik nem jósolnak hosszú életet a szociáldemokraták –zöldek–szabad demokraták hármas kormányzásának. Robert Habeck gazdasági miniszter (Zöldek) erőlteti a földgázüzemű, de hidrogénre viszonylag gyorsan átállítható, villamos energiát termelő erőművek építését. Ehhez két dolgot lehet hozzáfűzni: 1. a közeljövő földgázvilágpiaca, áralakulása labilis, nehéz kiszámítani, merre megy; 2. a hidrogén mint energiahordozó előállítási, tárolási technológiája, gazdaságossága (a magas ár miatt is) még vitatott. Ez idő szerint az egységre jutó áram-előállítási költségek a hidrogén mint energiaforrás esetében magasabbak az összes többi forrásénál.

És ha mindehhez hozzávesszük a berlini kormány véglegesnek szánt döntését az atomenergiáról való lemondásról és a szén mint energiaforrás hasznosításáról, akkor igen nagy mértékű kockázat áll fenn, különösen Németország középtávú, öt-tizenöt éves távlatú energiapolitikájában. Kelet-Közép-Európa s benne Magyarország nagymérvű Németország-függése ismeretében – ha Frankfurtban, Düsseldorfban, Berlinben tüsszentenek, Budapesten, Prágában, Pozsonyban, másutt „ágynak esnek” – nem alaptalan az aggodalom.