BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna elismerte a moldovai nyelvet románnak

Románia miniszterelnöke szerint, Ukrajna mostantól hivatalosan is románnak fogja tekinteni a moldovai nyelvet.

Ukrajna vezetése mostantól hivatalosan is románnak tekinti a moldovai nyelvet. Az ukrajnai látogatáson tartózkodó Marcel Ciolacu román miniszterelnök ezt október 18-án jelentette be. A Hotnews.ro beszámolja szerint a román miniszterelnök Románia és Ukrajna kormánya közös ülésének végén jelentette ki, hogy a kijevi hatóságok szerdán úgy döntöttek, a román nyelvet ismerik el az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelveként.

Briefing of Ukrainian and Romanian PMs in Kyiv
Fotó: NurPhoto via AFP

Az intézkedést azzal összefüggésben fogadták el, hogy Ukrajna köteles teljesíteni az Európai Unióhoz való csatlakozás feltételeit, amely kritériumok egyike a nemzeti kisebbségek jogaira is hivatkozik.

Ciolaku jelezte, hogy néhány jogalkotási lépést még meg kell tenni, beleértve az Európai Tanács értesítését. A román kormányfő emellett „Oroszország találmányának” nevezte a moldovai nyelvet, hozzátéve, hogy Kijev döntése után ezt a nyelvet „áthúzták”.

Emlékezetes, hogy Maia Sandu moldovai elnök március 22-én aláírta azt a törvényt, amely az államnyelvet románra változtatta. Akkor hangsúlyozta, hogy azok, akik évtizedekig azt állították, hogy a moldovaiak beszélik a moldovai nyelvet, meg akarják osztani a nemzetet.

Idén október harmadikán, miután Ukrajna szeretne mielőbb az Európai Unióhoz csatlakozni, az EU és az Európa Tanács Krakkóban szervezett konferenciát, ahol Kijev igyekezett bizonyítani elkötelezettségét a kisebbségi jogok védelme kapcsán, melyen Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője is részt vett és a Magyar Nemzetnek beszélt tapasztalatairól.

Az egyébként kárpátaljai származású képviselő elmondta, hogy az ukránok szeptember 21-én fogadtak el egy úgynevezett módosítási törvényt, amely állításuk szerint 90 százalékban megfelel a Velencei Bizottság ajánlásainak, amelyet a testület a tavaly decemberben elfogadott kisebbségi törvényhez készített. Azonban Bocskor szerint az engedmények csupán morzsákat jelentenek a 2017-et megelőző helyzethez képest és csupán azokból a jogokból ad vissza valamennyit, amelyeket pont ők vettek el nem is olyan régen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.