Amerika nem a kínai kihívástól tart, hanem attól, hogy a világgazdaság csúcsán ragad

Úgy tűnik, az amerikai gazdaság a világ csúcsán ragadt: az Egyesült Államok termeli a globális GDP 26,3 százalékát, ami két évtizede a legmagasabb részarány. Az elmúlt fél évtizedben Európa részesedése 1,4 százalékponttal csökkent, Japáné 2,1 százalékponttal zsugorodott, miközben az amerikai részesedés 2,3-del bővült. Bár Kína aránya is nőtt, de ahelyett, hogy megelőzte volna a világ legnagyobb gazdaságát, mérete az amerikai gazdaság 67 százalékáról 64 százalékra csökkent. Hogy miért baj ez? Nos, a dinamikus gazdasági növekedés, a magas költségvetési hiány és az erős dollár múltbeli válságokra emlékezteti az elemzőket.

Persze támadható ez az összehasonlítás, mely folyó árakon és árfolyamokon alapul, mondván, vásárlóerő-paritáson az Egyesült Államok gyengébben szerepelne, míg Kína és India jobban állna. Mégis jól tükrözi a valós relatív erőviszonyokat az elemzők szerint a folyó áras számítás, hiszen az olajért, az iPhone-ért és a tüzérségi lövedékért sem kell vásárlóerő-paritáson fizetni.  

Kína ugyan gyorsabban növekedett, de az elemzők úgy számolnak, hogy Peking statisztikái túlbecsülik a valóságot. 

Biztató, 

hogy az amerikai gazdaság jól teljesít a termelékenység területén, hogy erős az innováció, s a nagy technológiai részvények és a mesterséges intelligencia táplálja a növekedést. 

Ráadásul a cserearányokból is hasznot húz a tengerentúli gazdaság, mert az exportált termékek, nevezetesen a földgáz ára nagyobb mértékben emelkedett, mint az importált áruk ára. Történetesen Európában pont fordított a helyzet.

Túl sok az élénkítés 

Aggasztó, hogy a növekedés másik motorja a kormányzati élénkítés, kezdve Trump 2018-as adócsökkentésével, majd folytatva a 2020-as kétpárti pandémiás stimulussal és Biden elnök 2021-es ösztönző programjával. Az amerikai költségvetési hiány nagyjából a GDP 2 százalékával múlja felül az IMF által várt értékeket. 

A mostani extrém hiány csak akkor lenne indokolható, ha magas lenne a munkanélküliség, ha defláció fenyegetne, vagy ha elapadna a keresleti oldal. De jelenleg ezek egyike sem fenyegeti az amerikai gazdaságot, mégis túlköltekezik a kormányzat. Egy olyan gazdaságban duzzasztják a keresleti oldalt, ahol már eleve is bőséges a kereslet.

Még az Ukrajnának, Tajvannak és Izraelnek a kongresszus által most jóváhagyott 95 milliárd dolláros segélyből is visszaáramlik 57 milliárd dollár az amerikai gyártókhoz fegyvervásárlások formájában.

A tankönyvek és a historikus tapasztalatok azt tanítják, hogy a szigorú monetáris és a laza fiskális politika kombinációja szívja a tőkét és erősíti a dollárt. Hasonló helyzetben 1971-ben, még a Nixon-adminisztráció idején, amikor a magas amerikai infláció és a költségvetési hiány túlértékelt dollárhoz és kereskedelmi hiányhoz vezetett, Nyugat-Németország és Japán valutafelértékelése segített. Szinte ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg 1985-ben, amikor a Reagan-kormányzat győzte meg az európai és japán tisztviselőket, hogy erősítsék devizájukat a dollárral szemben. 

Most Kína a gyenge jüan segítségével olcsó exporttal árasztja el a világot. Az Egyesült Államok kereskedelmi hiánya, miután a tavalyi év nagy részében csökkent, ismét növekszik. És ugyan mi ösztönözné Pekinget, hogy a jüan erősítésével támogassa Washington törekvéseit? 

Biden újabban egyre protekcionistább, Trump mindig is az volt. Ami biztosnak látszik, hogy a királyságra ítélt amerikai gazdaság uralkodása aligha lesz harmonikus.