BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán a mesterséges intelligenciával és robotokkal pótolná a hadseregéből hiányzó katonákat

Olyan kevesen jelentkeztek Japán hadseregébe az elmúlt évben, hogy a kormánynak új megoldást kell találnia katonai erejének megerősítésére. A 2025-ös védelmi költségvetésbe belekerült a mesterséges intelligencia és az automatizált gépek bevetése, amivel az embereket pótolnák a seregben. Japán Kína és Észak-Korea miatt döntött úgy 2022-ben, hogy a második világháború óta először nagymértékben fejleszteni fogja a haderejét.

A japán hadsereg a mesterséges intelligencia és az automatizálás kiterjesztését, valamint a csapatok ellátási körülményeinek javítását célzó beruházásokat tervez a növekvő toborzási nehézségek ellensúlyozására – közölte pénteken a japán védelmi minisztérium, a következő évre vonatkozó költségvetési terveit ismertetve.

Japanese Airborne Brigade Training with Allies
Japán
Kevés ember csatlakozik Japán hadseregéhez, eljött a mesterséges intelligencia ideje / Fotó: AFP

A tárca az Önvédelmi Erőknek nevezett hadsereg eddigi legrosszabb éves toborzási akcióját követően nyújtotta be a 2025-ös védelmi költségvetésre vonatkozó javaslatát. A pénzügyminisztériumhoz benyújtott igényben mintegy 7 százalékkal, a jelenlegi csaknem 7700 milliárd jenről 8500 milliárd jenre javasolja megemelni büdzséjét.

Kisida Fumio miniszterelnök a kínai–japán viszony megromlása és az észak-koreai atomprogram körüli aggodalmak miatt 2022-ben jelentette be, hogy kormánya megkétszerezi a második világháború óta szigorúan csak önvédelmi erőket fenntartó ország védelmi kiadásait. Korábban arról is döntés született, hogy nyugati szövetségeseivel együttműködve Japán hiperszonikus rakéták kivédésére alkalmas rakétavédelmi rendszerek és új generációs vadászrepülőgépek fejlesztésébe kezd, illetve ilyen eszközöket vásárol hadseregének.

Japánban egyebek között a csökkenő születési ráta miatt egyre nagyobb gondot okoz a 250 ezer fős állomány létszámának fenntartása. 

Ezért a tárca – a javaslat szerint – magasabb összegű és további juttatásokat, valamint jobb életkörülményeket kínálna a hadseregbe jelentkezőknek. Ezenfelül jócskán megnövelnék az önvédelmi erőkben 10 százalékot képviselő nők arányát is.

Az alacsony születési ráta nemcsak Japán, hanem Dél-Korea számára is az egyik legnagyobb probléma. Az országban a házasságkötések és a születések számának növelése érekében egy új családpolitikát vezettek be, ami már a randevúzástól kezdve komoly pénzekkel jutalmazza a fiatal párokat.

A kért nagyszabású technológiai fejlesztések részeként a minisztérium egyebek között egy a mesterséges intelligenciára épülő, a katonai bázisok biztonságát szolgáló megfigyelőrendszer kiépítésére, harci drónok és több automatizált, korszerű légvédelmi rendszerrel ellátott hadihajó vásárlására tett javaslatot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.