BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

A választás másnapján beismerték: a vártnál is rosszabb az osztrák gazdaság állapota

Nem jött volna jól a választáson a kormánypártoknak, ha korábban derül ki, hogy az osztrák gazdaság még rosszabbul teljesít, mint tudni lehetett. Az osztrák gazdaság GDP adatainak rontása eztán se jön jól, hiszen az eddig kormányzó Osztrák Néppártot úgy sem lehet kihagyni a jövendő kormánykoalícióból, hogy a Szabadságpárt mögött második helyre szorultak – sőt lehet, hogy még a kancellári poszton sem lesz változás.

A választások másnapján, hétfőn jelentette az osztrák statisztikai hivatal, hogy keleti szomszédunk gazdasága még nagyobbat zakózott tavaly, mint korábban mérték. A revízió pikáns politikai felhangokkal jár, emellett a magyarok számára sem jó ómen, tekintve a két ország közti intenzív gazdasági kapcsolatokat, beleértve a kereskedelmet és a munkavállalást. Ausztria Magyarország nyolcadik legnagyobb piacországa és a harmadik legnagyobb importpartnere (a németek és Kína után). Az osztrák gazdaság kilátásai nem néznek ki jól.

Az ausztriai építőipar senyvedése különösen nagy szerepet játszik abban, hogy az osztrák gazdaság kilátásai romlottak: még egy nap se telt el a választások után, lefelé módosították a GDP adatokat 2023-ra / Fotó: AFP

Nem kell feltétlenül politikai turpisságra gondolni (bár lesz, aki erre gondol), az osztrák GDP-adatok felülvizsgálata erre a napra szerepelt a naptárban a statisztika hivatal honlapja szerint.

Már az előzetes második negyedéves GDP négy héttel ezelőtti közzététel környékén bankok és kutatóintézetek pesszimista jóslatokat tettek 2024-re, az Erste például a kiábrándító számok láttán azt jósolta, hogy az osztrák gazdaság nem jut a stagnálásnál többre idén. 

Magyarokat is érinthet az osztrák építőipar és szolgáltatások teljesítménye

Hamarosan kiderül, a hétfőn megjelent újabb számok nem vezetnek-e még ennél is borúsabb jóslatokhoz. Nem új számokról van szó, hanem a múlt év egészéről, a tavalyi kép módosulása azonban a kilátásokat is érintheti, hiszen kiderült: még rosszabb az alaphelyzet az eddig gondoltnál. Kiderült, az osztrák gazdasági teljesítmény, a GDP 1 százalékkal zsugorodott a múlt évben, nem csak 0,8 százalékkal.

Ami magyarokat a részletekből különösen érdekelhet: 

  • különösen az építőipar és a kereskedelem teljesített még az eddig mértnél is rosszabbul, az előző gyengélkedése pedig a beruházásokat is visszafogta – idézte a Der Standard Tobias Thomas, a statisztikai hivatal egyik vezetője nyilatkozatát. (Az osztrák építőipari cégek egyébként Magyarországon is jelen vannak, hazai gondjaik így át is gyűrűzhetnek).
  • A másik oldalon ugyanakkor a sok magyar számára szintén érdekes szolgáltatás volt az a szektor, amelyik a legkevésbé szenvedte meg a múlt évet, mindössze 0,6 százalékos visszaeséssel.
  • Az osztrák behozatal egyébként 4,6 százalékkal esett tavaly, miközben az export csak 0,4 százalékkal, vagyis – bár országra lebontott számokat nem láttunk –, Magyarország vélhetően továbbra is finanszírozza ebben az értelemben az osztrák gazdaságot. (A kivitelünk 6,33 milliárd euró volt tavaly, miközben 9,04 milliárd euró értékben importáltunk a sógoroktól.)

Lenti  grafikonunk egy érdekességet példáz. Ausztriától nem tartottak vissza uniós pénzeket, mint Magyarországtól (bár ha a Szabadságpárt hatalomra kerül, ezt sem zárhatjuk ki), az építőipara mégis ugyanúgy szenved (amint más uniós tagállamoké is, kiemelve a számunkra szintén kitüntetett szerepű németeket).

Osztrák gazdaság: az ÖVP-nek ez rosszul jön, a Szabadságpártnak kevésbé

A vasárnapi választások után még nem tudni, ki alakítja a következő kormányt, miután történelmi sikert aratva győzött a radikális jobboldali Szabadságpárt (FPÖ), maga mögé szorítva az (eddig a Zöldekkel együtt kormányzó) Osztrák Néppártot (ÖVP), miközben a szociáldemokraták (SPÖ) eddigi legrosszabb eredményüket érték el.

Annyi azonban tiszta, hogy akinek a gazdasági kilátások elborulása nem árt az alkudozás közben sem, az az ellenzéki, szuverenista Szabadságpárt, az európai színtéren a magyar kormánypárt Fidesz szövetségese. A kátyúba ragadt szekér képzetének választási győzelmükben is szerepe lehetett, és a most következő alkudozásban is a kezükre játszhat, ha egyáltalán részt vehetnek benne – hiszen a többi párt eddig elszigetelésükre törekedett. 

Semmiképp sem jön jól az eddigi vezető kormánypártnak, amelyet a kialakult erőviszonyok alapján aligha lehet kihagyni a jövendő kormánykoalícióból, sőt még arra is van esély, hogy a vereség ellenére megint Karl Nehammer lesz az osztrák kancellár. De jelenleg a helyzet teljesen bizonytalan, nem tudni, ki fog kormányozni.

Tekintve, hogy Ausztriának célzott intézkedésekre van szüksége a strukturális kihívások kezelésére és a versenyképesség javítására, ez a helyzet különösen rosszkor állt elő

összegezték jegyzetükben az ING szakértői.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.