Mellékhatásos hozamvadászat

Az alárendelt kölcsöntőke, az átváltozatható instrumentumok és egyéb hibrid befektetési eszközök normális piaci körülmények között a befektetői döntéshozatalban csak marginális szerephez jutnak. Amennyiben az ennél átláthatóbb és kevésbé kockázatos alapeszközök megfelelő hozamot biztosítanak, kevés embernek jut eszébe, hogy vagyonát ilyen instrumentumokba fektesse. Jelenleg azonban többszörösen bizonyítottan nem ilyen kort élünk. Amennyiben a kötvénypiacon elérhető hozamok lemorzsolódása, vagy a részvénybefektetéseken rendszeresen elkönyvelt jelentős bukások nem bizonyulnak kellően meggyőzőnek e tétel igazolására, érdemes egy pillantást vetni a már említett többi instrumentum iránti kereslet változására.

A Siemens az idén májusban 2,5 milliárd euró értékben bocsátott ki átváltoztatható kötvényeket, 1 százalékos kuponnal és 46 százalékos prémiummal. Legutóbb hasonló tranzakciót Európában a FIAT hajtott végre 2,2 milliárd dollár értékben, 2001-ben. Egy hónappal korábban a Münich Re hajtotta végre minden idők legnagyobb, egyszeri volumenű, 3 milliárd euró értékű alárendelt kötvénykibocsátását. A beérkezett ajánlatok alapján ennek több mint a dupláját is lejegyezték volna a befektetők. A hibrid eszközök sikere sokszor magukat a kibocsátókat is meglepi, hiszen pontosan tudják, hogy kevésbé szélsőséges piaci viszonyok között aligha válthatnának ki ilyen mértékű lelkesedést ezekkel az instrumentumokkal.

De a hozamvadászat nem csak ezen a téren okoz sajátos változásokat. A kelet-európai kötvény-piac legnagyobb kibocsátójának számító Oroszország 1998-ban 70 százalékpontos (!) többlettel jutalmazta azokat a befektetőket, akik az amerikai állampapírok helyett az éppen szorult helyzetben lévő ország kötvényeit vásárolták. A befektetők ezzel ráadásul Oroszországnak a be nem fagyasztott külföldi adósságállományát finanszírozták. Mára ebből az elképzelhetetlenül nagy résből a hosszú lejáratú - 30 éves - kötvények esetében mindössze 250 bázispont maradt, a kettő közötti különbözetet a befektetői étvágy mondhatni felemésztette. Ehhez persze az is kellett, hogy az ország profitálni tudjon a kőolajár emelkedéséből, a központi bank élén történő személyi változtatásokból, valamint ezekkel összefüggésben az orosz adósságállomány nemzetközi megítélésének javulásából. Önmagában azonban ez kevésnek bizonyult volna.

A fordulópont a tavalyi év október közepén következett be, amikor is a bóvlikötvényeken és a feltörekvő piacok kötvényein elérhető hozamfelár történelmi csúcsot döntött. Ezt követően egy hirtelen töréssel a különbség esni kezdett, és mára az amerikai kötvényekkel szemben akkor fennálló különbözetnek alig a fele maradt csak meg. A JP Morgan által összeállított feltörekvő piaci kötvényindex hozamtöbblete 900 bázispontot meghaladó értékéről 500 bázispont alá esett. Egyedül a Dominikai Köztársaságnak nem sikerült áttörést elérni a befektetők vonzásában, esetükben a spread valamelyest tovább növekedett azóta. De még az olyan problémás adósságállománnyal rendelkező országok, mint Brazília is 2326 bázispontról közel 700-ra csökkentette az őt terhelő többletkiadásokat.

Nemcsak a gyengébben teljesítő gazdaságú országok, de a vállalatok kötvényein elérhető hozamfelár is jelentősen lemorzsolódott az elmúlt hónapokban. A befektetési fokozatú amerikai vállalati kötvénypiacon a rés 280-ról átlagosan 135 bázispontra szűkült. A bóvli kategóriában a hozamfelár-csökkenés még látványosabb volt.

A jelenlegi folyamatnak vannak természetesen áldásos mellékhatásai. A hozamok csökkenése segítséget nyújt a defláció veszélyével küzdő jegybankoknak - akár a Bundesbanknak, akár a Fednek -, hiszen az olcsóbb forrásokon keresztül lehetőséget biztosít a vállalatok számára a fennmaradáshoz. Az Enronéhoz hasonló botrányok mára talán arra is megtanították a társaságokat, hogy a mérlegek kozmetikázásának különböző eszközei nem éppen az örökléttel kecsegtető fogások, és azóta többen éppen a csökkenő hozamszintet kihasználva a korábbi adósságállomány refinanszírozásával és hasonló, az ésszerű gazdálkodás követelményeinek megfelelő eszközökkel javítottak állapotukon.

Az eladósodottság alacsony költségei ugyanakkor veszélyeket is rejtenek magukban. Ez ugyanis elsősorban a befektetők egyelőre stabilnak tűnő bizalmának a következménye. Amennyiben azonban ez a jövőben valamilyen okból meginog, vagy éppen a gazdasági talpra állással párhuzamosan a kamatszintek visszarendeződésnek indulnak, az túlságosan drágává teheti a vállalatok, vagy akár a feltörekvő országok adósságállományát.