Ázsiai dollárcsapda

A tengerentúli gazdasági híradá-sok egyik központi témája manapság a dollár jelene, illetve jövője. Az amerikai fizetőeszköz az elmúlt hetekben több mint 4 százalékot faragott le az euróval szemben közel egy év alatt felhalmozott hátrányából, és mint arról már korábban is sokszor esett szó, most talán véglegesen sikerül megfordítania a saját szemszögéből nézve lejtmenetű árfolyamtrendet. Vagy talán mégsem?

A jelen erősödési folyamat az elemzők véleménye szerint az amerikai gazdaság növekedésébe vetett hit stabilizálódásának köszönhető. A befektetők egyre inkább bíznak a tengerentúli vállalatok eredményességének javulásában, ez a részvényindexek változásaiban is nyomon követhető. Egy-egy kedvezőtlen makrogazdasági hír azonban - mint ahogy történt az tegnap is - még most is képes a mozgásirány hirtelen megváltoztatására. A szkeptikusok érveléseikben azonban mégsem erre a tényre, hanem az USA tetemes fizetésimérleg-hiányára támaszkodnak. Ha pedig pusztán ezt az egyáltalán nem elhanyagolható tényezőt vesszük górcső alá, az is kiderül, hogy a dollár jövője nem is feltétlenül - legalábbis biztosan nem kizárólagosan - a tengerentúli és az eurózónabeli gazdaságok relatív teljesítményétől függ.

Az USA fizetési mérlegének hiányából a legnagyobb szeletet ugyanis nem egy uniós tagállam, hanem Kína hasítja ki. Az ázsiai ország részesedése az amerikai deficitből 103 milliárd dollár volt 2002-ben, a kontinens egésze pedig a teljes hiány feléért volt "felelős". A fizetési mérleg kiegyensúlyozása érdekében a törvényszerű az lenne, ha a dollár valamelyest leértékelődhetne az érintett országok devizáival szemben. A helyzet azonban az, hogy a kérdéses ázsiai országok minden erejükkel azon vannak, hogy a fizetőeszközeik árfolyamát minél szűkebb sávban tartsák a dollárral szemben. Elég csak a jen példájára gondolnunk, amely esetében a Bank of Japan hónapról hónapra súlyos összegeket költ az erősödés megfékezésére. Az ázsiai országok status quóhoz ragaszkodása pedig a jövőben könnyen eredményezheti a ma már az eurónkénti 1,13 dollár alatt járó amerikai deviza ismételt leértékelődését.

Az, hogy az ázsiai fizetőeszközök többsége súlyosan alulértékelt a dollárral szemben, nem lehet kérdéses. Az Economist magazin által számított úgynevezett Big Mac index alapján - amely a nevében szereplő termék árának az egyes országok közötti összevetése alapján méri a különböző devizák relatív fizetőerejét - a világ leginkább alulértékelt fizetőeszköze a kínai renminbi, a svájci UBS bank számításai szerint ennek mértéke 20 százalékos.

Az ázsiai országok fizetőeszközeinek alulértékeltségére utal emellett az egyes államok devizatartalékainak folyamatos növekedése. Az erősödés irányába ható nyomás általában egyszerűbben kezelhető probléma, mint a fordított helyzet. A jegybankok elméletileg a végtelenségig folytathatják a pénznyomtatást, az így befolyt pénzt pedig dollárvásárlásra költhetik. A megvásárolt dollár, nagyon leegyszerűsítve a folyamatot, a devizatartalék növekedését eredményezi. Az ázsiai országok tartalékállománya az 1999. végi kevesebb mint 800 milliárd dollárról mára 1,5 ezer milliárdra növekedett, ami a világ teljes devizatartalék-állományának közel kétharmadát teszi ki. Az elmúlt másfél évben a legnagyobb növekedés e téren Kína, Japán, Tajvan és India esetében volt kimutatható.

Egy másik módszerként az egyes fizetőeszközök relatív értékének számszerűsítésére a magyar metodológiából már kikopott - a folyó fizetési mérleg egyenlegének és a hosszú lejáratú nettó tőkebeáramlás értékének összegéből számított - úgynevezett alapmérleg használható. Ezek egyenlege a kérdéses országok tekintetében tartós többletet mutat az USA-val szemben. A UBS szakértői szerint az indonéz rúpiát leszámítva valamenynyi ázsiai deviza jelentősen alulértékelt a dollárral szemben, a legsúlyosabban érintettek körét a jüan, a jen, valamint a tajvani és szingapúri dollár alkotja.

Egy jól működő szabadpiacon minden valószínűség szerint ezen devizák mindegyike jelentős erősödésnek indulna. Az érintett országok azonban túlzottan féltik az exportra termelő vállalkozásaikat, aggódnak a növekvő munkanélküliség miatt, és egyes országokban a defláció továbbra is komoly problémák forrása. Devizapolitikájuk miatt ennek ellenére már többször érte súlyos kritika ezen országokat, legutóbb a két héttel ezelőtt, ázsiai és európai pénzügyminiszterek részvételével Balin tartott konferencián hangzottak el bírálatok e körben. John Snow amerikai pénzügyminiszter és a Nemzetközi Valutaalap már többször bírálta az ilyen irányú kínai politikát, változásra e téren azonban a közeljövőben nem számíthatunk.