Új befektetési bank születik

A nagy befektetési bankoknál két karrierpálya lehetséges: az ember keményen dolgozva hosszabb-rövidebb idő alatt végigjárja a ranglétrát, vagy egy részterületet megismerve, abban lehetőséget látva meghozza a nagy döntést és kilép, gründol egy saját kis céget, és egy adott terület specialistájaként igyekszik megalapozni saját szerencséjét. E modellen lépett túl a JP Morgan egykori két kiváló topmenedzsere, Robert Mendoza és Peter Hancock, ők ugyanis egy saját befektetési bank megalapítását és gyors felfuttatását tűzték ki célul, amelynek mérete nagyjából a rivális Lazardéval vetekedhet majd. A vállalkozás neve Integrated Finance Ltd. (IFL), rendkívül ambiciózus üzleti tervük három éven belüli tőzsdei bevezetést irányoz elő, és öt éven belül pedig már szeretnének önállóan is A hitelminősítést kapni, hogy ezáltal a kellő méretre nőhessen kockázatvállalási képességük - fogalmaz a Euromoney.

Merészségüket mi sem mutatja jobban, hogy az óriás bankokkal való versengés csak amolyan B tervként került náluk szóba. Mendoza és Hancock ugyanis a Nobel-díjas, ám a Long Term Capital Management (LTCM) nevű egykori vállalkozásával az egész tőkepiacot megrengető kudarcot kiváltó Robert Mertonnal szövetkezve egy hatalmas pénzügyi központ működtetését tűzte ki célul eredendően. A General Re Financial Products nevű társaságban való szerepvállalásuk azonban 2001 során meghiúsult. Szerintük Warren Buffet túlzott árat kért a beszállásért, piaci pletykák szerint azonban egész egyszerűen nem tudták összeszedni az induláshoz szükséges kilenc számjegyű összeget.

Ezt támasztja alá az is, hogy az IFL már jóval kisebb tevékenységre vállalkozik csak a három partner (Mendoza, Hancock és Merton) fejenként ötmillió dollárral szállt be, 30 millió származik a bermudai bejegyzésű ACE biztosítótól és 15 milliót adott a holland NIB Capital. Az európai társaság egyébként az ABP és a PGGM, azaz a világ két legnagyobb nyugdíjalapjának a kezében van, meglehetősen stabil háttérnek számít tehát, amit az AA hitelbesorolás is igazol. Az IFL-nek ez ott jön kapóra, hogy a hollandokat sikerült rábírni, a részesedésvásárlás mellett vállaljanak garanciát is az újonnan alakuló cég kötelezettségeire. A sikert igyekeztek más oldalról is alátámasztani: az ügyvezető igazgatói posztra a nagy szaktekintély hírében álló Scott Levine-t kérték fel, akinek beleegyezése az általa alapított ACE biztosító tulajdonszerzésében is megnyilvánult.

A jónevű óriás bankok elhagyása és saját cég alapítása egyébként az utóbbi években tendenciává vált az amerikai piacon. A nagyok belső struktúrájának nehézkességét sok 40-50 éves szakember személyes gátnak és egyben lehetőségnek találta. Kedvezett nekik, hogy számos ügyfél is elégedetlen volt a "gigaszolgáltatókkal" a specializált tudás hiánya, a részfunkciók nem megfelelő koordinálása, a nem kellően rátermett vezetők kinevezése, a belső érdekellentétek és nem utolsósorban a néha túlzottnak tűnő díjak miatt.

Ebből a példából is okulni kíván az IFL. A specializált funkciókat szintén egyesítni kívánja saját szervezetén belül, de adott esetben kész az ügyfélnek olyan tanácsot is adni, hogy a megvalósításért forduljon más szolgáltatóhoz. A finanszírozásban, illetve az egyes tranzakciók lebonyolításában csak nagy hozzáadott értéket kívánó, egyedi esetekben venne részt.

Piaci megfigyelők azonban emlékeztetnek: ha az IFL tartani kívánja kitűzött növekedési ütemét és az év végére 30 szakembert, három éven belül pedig már kétszázat szeretne foglalkoztatni, akkor bizony az ügyfél minden igényére választ kell találnia, a rutinműveletnek számító felvásárlási tanácsadástól a komplex derivatív ügyletekig egyaránt. Kérdés azonban, hogy sikerül-e ilyen rövid idő alatt bevezetniük a céget a köztudatba, illetve sikerül-e mindeközben elkerülni a fentebb említett óriás banki hátrányokat. Különösen elgondolkoztató, hogy a Levine-nel négyfősre bővült vezetés a vagyonkezelés felé is nyitni akar, mondván, hogy e terület ugyan nem hoz nagy bevételt, de mindenképp stabilabbá teszi a működést.

A négy szakember kvalitásait és ambícióit elismerve azonban egyre többen adnak hangot szkepticizmusuknak, mondván, hogy a motiválóerőt itt nem elsősorban egy ragyogó lehetőség meglátása, hanem a személyes hiúság motiválja, Merton az LTCM, a többiek pedig a General Re kapcsán elszenvedett szakmai kudarcok után akarnak most bizonyítani. Minden előnyük ellenére nehéz lesz továbbá rávenni a piaci szereplőket, hogy pusztán szakértelemért forduljanak hozzájuk, különösen, hogy a sztárnevek sztárgázsija eleve magas árakat feltételez. Ha pedig a kellő szerencse megléte mellett sikerrel startol a vállalkozás, a hosszú távú eredményességet mindvégig veszélyezteti, ha a befektetők kedvet kapnak részesedésük értékesítéséhez, ezzel elveszhet a sikermodell önállósága.

Mint Mendoza a nagyszabású terv bejelentésekor fogalmazott: "Célunk egy hosszú távon sikeres modell létrehozása, és korántsem akarunk kiszállni az üzletből a szokásos öt éven belül minél nagyobb hozamot realizálva." A piac azonban ismer olyan eseteket, amikor az értéknövekmény mégiscsak eladásra bírta az elszánt alapítókat.