BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Iránynélküli csapongás jellemzi a piacokat

A tegnap kitört optimizmus csak néhány óráig tartott a piacokon, miután a bepánikolt befektetők ismételten ráültek az eladás gombra a tengerentúli és az ázsiai kereskedés során - vélik a Citibank elemzői.

Mindeközben a teljes piaci pánik elkerülése érdekében a főbb jegybankok folyamatosan likviditást próbálnak biztosítani, jelentős összegeket pumpálva a pénzügyi szektorba, aminek hatására ma reggelre valamelyest lecsillapodtak a kedélyek, illetve a dollár a carry devizák gyengülése is segítette a stabilizációt.

Összességében azonban az elemzők szerint a piaci kereskedés továbbra is kirívóan volatilis, iránynélküli csapongás jellemzi a devizapiacokat, ahol egy-egy hír akár pillanatok alatt is százalékokkal képes megmozgatni az árfolyamokat.

A hazai piacok teljes mértékben lekövetik a külső környezet változását , így a részvény, kötvény és devizapiac is a globális hangulat alapján változik szinte percről percre. Igaz, a forint ma reggel áttörte a kulcsszintnek számító 245-ös szintet, az összehangolt jegybanki akció hírére azonban az EURHUF devizapár újra 244 körüli nyitó szintekre esett vissza.

Ma a befektetők figyelme - a svájci kamatdöntés mellett (tartás várható) - továbbra is a pénzügyi szektorból érkező híreken és a délutáni tengerentúli adatokon van (munkanélküliség, Philadelphia FED üzleti index, stb.). Az EURHUF devizapárban hektikus kereskedésre számítanak a Citi elemzői.

Árfolyamok (13:15 perckor)

EURHUF 243,30

USDHUF 168,13

CHFHUF 153,544

JPYHUF 1,605

GBPHUF 306,330

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.