Akik a kapitalizmus bukását jósolják, azoknak egy fontos történelmi ténnyel szembe kell nézniük: ez a gazdasági-társadalmi formáció eddig határtalan képességet tanúsított önmaga újrafeltalálására, és az alakíthatóságának köszönheti, hogy évszázadok óta ismételten felülemelkedett a válságokon, s Marx Károlytól kezdve túlélte számos kritikusát. A kérdés nem az, vajon túléli-e a kapitalizmus a mostani krízist – túléli –, hanem az, hogy a világ vezetői miként juttatják el a rendszert fejlődésének következő fázisába.
A kapitalizmusnak nincs párja az emberi társadalmak kollektív energiáinak felszabadításában. Ezért van az, hogy a prosperáló társadalmak – a szó tág értelmében – kapitalista jellegűek: a magántulajdon köré szerveződnek, a piacoknak nagy szerepet szánnak az erőforrások allokálásában és a tevékenységek jutalmazásában. A csapda azonban itt az, hogy önmagára hagyva a magántulajdon és a piac is működésképtelen, ezért feltételeznek más intézmények általi támogatást.
A tulajdonjogok tiszteletben tartásához szükség van például bíróságokra, a piacok működtetéséhez pedig szabályozó hatóságok kellenek, amelyek megfékezik a túlkapásokat és korrigálják a rendellenességeket. Politikai szinten a kapitalizmusnak kompenzációs és újraelosztó mechanizmusokra van szüksége, hogy a működésének összhatása elfogadható legyen. Amint pedig a mostani válság megmutatta, nélkülözhetetlen a végső hitelezői funkciót ellátó központi banki hálózat, illetve a ciklikus gazdasági mozgások kiegyenlítését célzó fiskális politika. Más szavakkal: a kapitalizmus nem teremti önmagát újra, nem önfenntartó, nem önszabályozó vagy önstabilizáló.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.